Már a formája, borítója is tetszik: apró könyv, mint a régi olcsó könyvtár sorozat részei, sepia képek egy családi albumból. Jó megfogni, elfér a táskában, nem nehéz tartani.

Ez a nyúlfarknyi olvasmány a kicsi a bors, de erős kategóriát erősíti. És nem is akárhogy. Egy családi krónika, alig százötven oldalban. Második világháború, zsidóüldözés, Budapest, szegénység. A zsidó menyét utáló és fiát betegesen imádó, kisajátítani vágyó asszonyság brilliáns jellemábrázolása. Láttam képekben, filmben a leírtakat, láttam Molnár Piroskát ennek a kiállhatatlan, mégis szánalmas, sajnálnivaló ember szerepében.

Nincs egyetlen felesleges mondat, egyetlen elügyetlenkedett bekezdés, egy oda nem illő párbeszéd. Óriási pszichológiai jellemzése ez azoknak az egyke-fiús anyáknak, akik minden szerelmes leányzó rémálmai. Akik pár évtizeddel ezelőtt még bekopogtak a kisszobába, ha a friss házasok kissé zajosan szerették egymást, akik abban a tudatban élnek, hogy egyetlen életüket áldozták fiúkért, aki aztán hűtlen lett, és idegen nőket helyez előrébb, akik komplett elnyomók, és akik titkon degeszre zabálják magukat a spájzban, miközben az asztal mellett a mértékletesség élő szobrai.

Eredeti - és valós - sztori a sorscserélésről, a poént lőjje le mindenki magának metrózás közben, kádvízben ázva, buszozva.

This entry was posted on Donnerstag, Oktober 25th, 2007 at 00:54 and is filed under Allgemein.