Tegnap délutántól nálam megszűnt a világ, pedig olyan jól indult: ültünk kinn a kertben, apám bográcsban főzte a csülkös babgulyást, és anya is jól volt. Aztán éreztem, hogy ez a füst nekem nagyon nem jó, felálltam, hogy felmegyek a lakásba, de onnantól vége, ma reggelig hánytam.

Nagyon-nagyon rosszul voltam, de fogalmam sincs, mitől jöhetett rám az egész. Mindvégig arra gondoltam, szegény anyukám mit érezhetett a kemók után…És méginkább becsülöm azért, amit kiállt. Tényleg úgy van, hogy akkor lehet a másikat igazán szeretni, ha a másik baja és öröme ugyanúgy az enyém is: én, mikor hánytam, végig anyára gondoltam.

This entry was posted on Montag, Juli 6th, 2009 at 09:43 and is filed under Allgemein.