éretlen-zöld illatok,
fű, gyom,
itt kerengtek bennem,
útszélen kutyák,
- nem acsarkodók!-,
de egy pillanatra
a riadtság
belém lebben,
mert
azok ott
ketten
vannak,
míg én itt
egyedül,
egy pillantás és
visszaperdül,
kurtán vakkant
bennem egyet
a két évvel
ezelőtti nyár,
az a
kismórágyi táj,
a sok ringató kanyar
után a festett ház,
tűzfalán a repke,
sárga-piros vakolat,
és előtte mint lusta,
örömeiből kipilledt
terebélyes marcona:
terül dombok combjain
a jóságos völgy,
idegen orroknak
fanyar föld-
illat,
új szemeknek
gömböc bokrok töveinél
fehér s fekete tócsák
a merengő lovak,
kátyúk közt né-
ni sétál,
eres ujjai közt
csomóban a fűszál,
fölé szökik az alkonyat,
de felfelé,
te felfelé nézz,
a hegyoldalba szivet
szántott valami
bolond szerelmes,
a dőlésben tehenek
pihennek,
most kettő megindul
keletnek,
kapaszkodnak
az omló délutánba,
egy függőcinege
tudatlan bólint
fűzfák hajába,
s odalenn,
kanyarok nyakán
kergetőzik az út
pitypang pántlikája

lelkem lázgörbéje
ez az útszakasz,
apró örömök kuruttyolnak
bennem,
jó vigasz
végre megpihenni,
belelétezni
a határba,
mielőtt újra
belém harap az élet

mert hazaérek
nemsokára