Csalóka napfény

Újabb csinosítgatás

November 26th, 2008

Talán ma már korábban le fogunk feküdni. Ugyanis az utóbbi napokban (min. egy héten keresztül…) jó, ha délután fél egykor keltünk. Viszont reggel négyig ültünk (ülünk) a gép elött. Én utálok korán kelni, viszont imádom a hajnalokat:) Föleg nyáron. Régen, a tetöszobámban mindig kilógtam az ablakon, és csak szagoltam bele a még nem teljesen forró levegöbe. Imádtam, ahogy ugatnak a kutyák, és hogy mindig ugyanazok az emberek kerekeztek el a házunk elött. Mentek a boltba, tejért, kenyérért. Csak ki a sarokra. Tíz perc múlva már gurultak is visszafelé. Szóval szeretem a hajnalokat, de mióta itt lakunk, még egyet sem láttam, pedig sokszor elterveztem már, hogy felkelek jó korán, lefözök kávét, illatozni fog a konyha, és pizsamában oda ülök a tévé elé, lekváros kenyeret eszem, és nézem a Duna TV reggeli müsorát. Ez is egy tervem:) És jó is lenne holnap véghez vinni, mert utána megyek le a pincébe, pókhálózom, felkeverem a festéket (a fúrógéphez viszont nincs itt a tokmánykulcs! - majd kézzel), és kifestem végre A. leendö birodalmát.

 

Jaj, érjek már ehhez a részhez:) Szóóóval ma megvettük az elsö függönyünket! És én ennek azért örülök nagyon, mert:
1.) A. nagyon függönyellenes és mindig is elzárkózott a függöny elöl (én sem ragaszkodom bárhol a függönyhöz, ráadásul nagyon kényes vagyok rájuk; nem mindegy, milyen anyag, hogy áll, milyen a redözése, milyen a karnis stb.), és múlt hajnalban, miután befeküdtünk az ágyba, bekapcsoltuk a sólámpát, és olyan anyaméhes lett minden, már ö is belátta, hogy a hálóba bizony függöny kell:)
2.) olyan függönyt sikerült találnom a Mömax-ban, plus képes voltam kitartani a választásom mellett (mert A. nem volt annyira elragadtatva töle), amilyet régóta megálmodtam, és most itt várja (a függöny) a holnapot, hogy lógjon a cirkalmas kovácsoltvas karnison.

 

Hááát, ez egy csodaszép függöny ám:) Valami gézszerü anyagból készült (mint nyáron a vékony lennadrágok), hófehér, és tele cirkalmas nagyon finom, eléggé romantikus virágokkal. Bele vagyok esve teljesen. Majd lefényképezem, csak valamiért nem tudok fotókat feltölteni a blogba. Vettünk nagyon olcsó éjjelilámpákat is az IKEA-ban, és egy új dohányzóasztalt, fehéret, ami igen béna volt az ülögarnitúrához. Még szerencse, hogy egy sötétbarnát is vettünk az IKEA bolhapiacon kemény öt euróért, aminek egyetlen hiányossága az volt, hogy hiányzott az asztal lap alatti újságtartó polc. Eredetileg A. pincebirodalmába szántuk, de mivel a fehér asztal a nappaliba béna volt, betettük helyette ezt a schwarzbraun-t, és beillesztettük a fehér asztal újságtartó lapját, és teljesen dögös az egész. Vettünk még szárított tengerifüvet az egyik lépcsöfordulóba, két békazöld kaspót, szintén az egyik lépcsöfordulós két virágnak, és kaptam egy gyönyörü tíz centis angyalt a hálóban lévö én-polcomra. Juhhéj:) Egyre szebb az otthonunk, egyszerüen imádom:) A legjobb az egészben, hogy minden tárgyhoz van egy sztorink, hogy hol vettük, és milyen olcsón, ugyanis mi minden akciót el tudtunk eddig csípni, ráadásul úgy, hogy az ízlésünkben sosem kellett megalkudnunk.

Hozzászólok

Security Code: