Mondom anyámnak - telefonáltunk vagy háromnegyed órát - hogy napok óta azon agyalok, hogy menjek-e haza, vagy sem, mert ami nekem fontos, azt szeretném a papának elmondani. Nevezetesen azt, hogy ne lepödjön meg azon, ha meghal a teste, és ö tovább létezik, és fedezze fel maga körül az angyalait.

És öszintén, kicsit még örültem is, hogy ezt elmondtam anyámnak most, mert neki, szemtöl szembe eddig nem mertem.

Egész este a papa jár az eszemben. Néha egészen közelröl hallom öt, aztán eltávolodik. Mindig valahogy vidám, és olyan vidáman legyintös. Nem tudom elképzelni, hogy ne halljam többet a maga büszke, kevély stílusában beszélni. Papa-papa.

Anya egyébként nagyon fél, és pesszimista. Á, nem tudom ezeket leírni. A papa nagyon sokszor bántotta például anya húgát. És anya meséli, hogy de hogy simogatja a kezét, mennyit beszél hozzá. Meg azt is mondja az anya, hogy öt is mennyit bántotta, de ö mindent megbocsájt neki. Na-ja. Mit lehet erre mondani? Értem és érzem. Holnap megkérdezem töle, hogy ha az apát látná így, neki is biztos megbocsájtana.

A Kajtit megnyírták. Anya szerint egy tacskó lett. Szokás szerint:) Én komolyan nem tudok semmit. Ma még a takarítást se tudtam befejezni, mert leakadtam azon, hogy két növény a nappaliban rossz helyen áll, és nem találtam megfelelö új helyet nekik. Aztán meg A. éhes lett, föztem, ettünk, regényt írok, kosz van mindenhol, én hetente takarítok és eléggé tisztaságmániás vagyok, doktor úr. Ez a terápia is, ez az írás, hova visz ez? Olyan jól megírtam ma anyámat, ahogy azon aggódik, hogy szül-e azon a napon, amin végülis megszülettem. Csak szorongok is, mert azt hiszem, nekem nincs tehetségem, se elég potenciálom, hogy JÒ regényt írjak. Mert én azt akarom, hogy egyedülálló legyen, vigyék, mint a cukrot, és a pénzböl, doktor úr, tudja, mit fogok csinálni? Beszállok a rezsibe, meg a lakbérbe, veszek magamnak új bugyikat, meg egy melegítöt is, meg azt a sok könyvet, amit egy listán gyüjtök, ilyenek. Doktor úr, most mennék, mert kezdek kurvára szar pontra jutni, az én terápiám a non-konfrontáció, azt hiszem, inkább foglalkozom másokkal, mint magammal, különben is az Edit ma már kiosztotta nekem az észt, hogy mindenki a saját szerencséje kovácsa, Nök Lapja Pszichológia, de nem szóltam neki, mert biztos örömmel segített, és jó lubickolni a Sokat Látott Nö szerepében, hát doktor úr, mit mondhatnék, egy hét múlva jövök.

This entry was posted on Freitag, Februar 27th, 2009 at 23:01 and is filed under Allgemein.