Szekta
Oktober 26th, 2009Anyám szerint olyan vagyok, mintha nem is a saját gyereke lennék, úgy megváltoztam. “Tíz év múlva, lehet, hogy majd igazat adsz nekem…de olyan vagy, mintha elmentél volna, és valaki egészen más valaki tért vissza, mint aki egy szekta tagja lenne és agymosáson ment volna keresztül”.
Köszönöm a bizalmat. Nem számít, hogy mondjuk magánéleti válságban vagyok, meg, hogy meg se kérdezi senki, hogy na, mi van, hogy vagy, hogy állnak most a dolgok. És igen, félrevonulok, és senkinek a felületes pofázására nem vagyok kíváncsi, mert olyannyira megterhelnek a saját gondjaim, hogy örülök, ha két lábon meg tudok állni.
De jó érezni, hogy ezt gondolják rólam, legalább adok témát, amit ki lehet beszélni. Jól indul ez a nap is, jól fejeződött be a tegnapi is, hurrá, imádom az életemet.
Oktober 26th, 2009 at 12:18
Ha ez valamit segít: én nagyon sokat gondolok rátok és nagyon szorítok mindnyájatokért. Érted is! Ha nem is merlek mindig zavarni!
Nincs itt semmi baj egyébként, csak hát közben felnőtt lettél. Nekem is nagyon hiányzik néha az a 8 éves Leánykám. :)
Oktober 26th, 2009 at 12:54
:) köszi, köszi, én is rád-rátok ám
Oktober 27th, 2009 at 12:27
Anyukád nagy betegsége rátok nyomja a bélyegét. De… mondd meg őszintén, leültél Te anyukáddal egyszer is azért, hogy most aztán kiöntöd neki, ami benned van? Beszéltél már a Te magánéleti gondjaidról? Úgy igazán? Az írásod középső szakaszának elején még arról beszélsz, hogy senki nem kérdez Tőled semmit. Utána rögtön azt írod, hogy senki se pofázzon bele! Nem arról van szó, hogy már meg sem merik kérdezni, mi van Veled? Hogyan is állsz?
Azt szokták elfelejteni a gyerekek, amikor esetleg “kipakolnak” a felmenőiknek, hogy azok egy jó huszassal legalább előbb születtek. Más időben, más szokások között élték az ifjúságukat. Rögtön nem úgy fognak biztosan reagálni, ahogy a gyerek szeretné!! Először nyilván elmondják a saját véleményüket. De aztán lehet beszélgetni. Az rossz egy gyereknek, ha nem tudja elmondani a problémáit, a szülőnek meg borzasztó, hogy nem tudja, mi foglalkoztatja a csemetéjét?
Oktober 29th, 2009 at 08:45
Kedves Csalóka Napfény!
Régóta olvaslak, és sok értékes bejegyzéssel gazdagítottál. Irodalmival zeneivel. Viszont amikor magadról írsz, mindig zavarba hozol. Menny és pokol, tűz és víz, néha egy napon belül, csak kapkodom a fejem. Halálosan boldog vagy a férjeddel, az otthonoddal, aztán két nap múlva bejelented, hogy különköltöztök, és otthon fogsz élni. Aztán meg újra Bécsben bújsz össze a férjeddel, és örvendezel. Aztán kiderül, hogy magánéleti gondjaid vannak mégis. Körülfonod Anyukádat szelíd szeretettel, sokat teszel érte, aztán besértődsz rá. Azért ez súlyos mondat, amit ő mondott, ne a bántást érezd benne, hanem a figyelmeztetést, lehet, hogy tényleg kifordultál önmagadból. Nagyon értékes ember vagy, de nehezen viselhető, szerethető néha, legalábbis ez jön le a blogodból. Ha a világ nem úgy reagál rád, ahogy szeretnéd, durcás leszel. Jönnek a sötét felhők, komor gondolatok. Aztán történik valami, és pikk-pakk, kamaszként viháncolsz. El kéne gondolkodnod azon, hogy vajon érthetővé tudod tenni, hogy mit is vársz a környezetedtől? Mert magadban tudni nem elég. Nagyon ingatag a lelked, és a világot hibáztatod érte. Nem vagy kíváncsi senki felületes pofázására? Olyan hamar döntesz, ítélkezel, elzárkózol, aztán szenvedsz a magánytól. Jobb életet érdemelsz, mert nagyon értékes ember vagy, de ha tetszik ha nem, ezt neked kell felépítened. Következetesen, és nem bipolárisan. Én innen úgy látom, hogy egy érett, felnőtt nő testébe egy kamasz lelke szorult, aki még mindig nem tudja, hogy tűzoltó legyen-e, vagy katona, esetleg vadakat terelő juhász…
Oktober 29th, 2009 at 09:41
És bocsáss meg, de, ha már belekezdtem: lehet persze azt is mondani, Te ilyen vagy, így fogadjanak el! Jogos! Csakhogy mások meg olyanok, és azt pedig neked kell úgy elfogadni. Ha te megteszed, ők meg nem, a rossz közegben vagy, újat kell keresni, és nem vergődni a régiben, mert az puszta időpocsékolás. Szeretnél gyereket. Egy gyereknek pedig stabil lelkű anya kell, ilyenkor a drámai véna nem kifejezetten előny. Szóval meg kell keresned azt a közeget, ahol kiegyensúlyozott lehetsz, és derűs. De neked kell megkeresned, nem másoktól várni, hogy megteremtsék neked, miközben te nem is nagyon tudod, hogy mit is szeretnél. Én úgy érzem, hogy te most afféle huszonegyedik századi várkisasszonynak éled meg magad, aki várja, hogy eljöjjenek érte. Néha a mese is lehet valóság, lehet, hogy eljönnek. De azért ne nyújtsd túl hosszúra a várakozást, mert meddővé válik, te pedig egyre keserűbbé, bezárkózóvá.
Oktober 29th, 2009 at 14:19
Mindenkinek köszönöm a épito hozzászólásokat. Persze a helyzetem, a lelkem, minden sokkal arnyaltabb, mint ahogy itt sokszor sarkosan, az adott pillanatban fogalmazok. De hat ember vagyok en is (vagy varkisasszony?:)) ). Es vannak dolgok es tenyek, amikrol itt szot sem ejtek es nem is all szandekomban. Ezek viszont nagyban arnyaljak a lelkiallapotomat.
Oktober 29th, 2009 at 17:16
Akkor elnézésedet kérem, ha tájékozatlanságomban megbántottalak volna. Remélem a sok kritika között nem veszett el az egyik legfontosabb mondanivalóm: nagyon értékes embernek tartalak, akinek szép élet jár!!