Kanyarogtunk hazafelé, és a már zöldülő domboldal unalmát egyszerre hirtelen két vágtázó szarvasbika rázta fel. Messzi voltak, először azt hittem, lovak, aztán közelebbről már láttam félelmetes-nagy aggancsaikat is. “Nézzétek, két szarvas! Arra!” - kiáltottam fel, és mindhárman - éreztem - visszafojtott lélegzettel figyeltünk kifelé a kocsiból. Rájuk csodálkoztunk. Vidáman, varázsban.

És azokra a pillanatokra megszűnt betegség, aggodalom; csak figyeltünk, izgalomban. De jó is volt időn kívülre kerülni.

This entry was posted on Samstag, März 15th, 2008 at 00:50 and is filed under Allgemein.