Vetkezz.

Kibontalak.

Legombolom rád tapadt
molyos maskaráid,
elbocsátom hű öltöztetőid,
szolgáltak épp elég csúf halálig.

* * *

Vesémben reccsenő rianás vagy,
tisztára moslak bűneidtől,
szívem rostos lagúniában
keresztellek ki görbe Térből s Időből,
hogy táruljon végre
temploma a szentelt húsnak,
- cigánykereket vet a halhatatlanság -
lótuszvirágok ünnepelnek,
testem melegvérű tavában úsznak.

Kelyhükben csónakázol,
ébresztőt dorombol vérem,
mikor törékeny szemérem-
csontomban megroppan
minden-szüzek édes jajszava,
s méhem,
a lakatlan barlang
megnyílik, mert megérkezel.

Ez itt jövőd szakrális otthona.