A Bad Windsheim-i nagyon tuti sófürdözésen felbuzdulva ma átmentünk Magyarországra, és elmentünk Sárvárra. Ajánlom mindenkinek, nagyon kulturált, és az áraik is teljesen jók, föleg, hogy momentán egy email-ért cserébe egy kupont küldenek, amivel így egyet fizet, kettöt kapoztunk, tehát összvissz ketten 2000 forintért benn lehettünk egész nap és ejtözhettünk a nagyon meleg vízben, illetve, amit én nagyon szeretek, télen kültéri medencében nyakig.

Sárvár elött Sopronban ebédeltünk, 10 éves a Rosengarten és olcsó a lazac és a rántott gomba, úgyhogy ma belecsaptunk a lecsóba, és ebéd után hazafelé újra ott vacsoráztunk, ugyanazt, mint délben, megfejelve részmröl egy szelet fekete-erdei tortaszelettel, ami viszont messze volt sajnos a jótól. Ugyanígy a sárvári cukrászdában kapható sütik se voltak nyerök: se nekem az oroszkrém kocka, se A.-nak a hatalmas kókuszgolyó nem ízlett. Kb. rosszabb volt, mint bármilyen tesco-s sütemény.

Na de nekem kellett a búfelejtö édesség, mert nagyon szomorú és nagyon szorongó vagyok. Napközben felhívtam anyát, és nagyon oda van. Lelkileg és mindenhogyan. Mára a lábhajlataiban jelentek meg kidudorodó csomók a nyaka után:( És ez nagyon rosszat jelent, magyarán ez a rohadt mocskos utálos dög rák a nyirokrendszerében pusztít már:( Mi lesz? Rá gondolni sem merek. Mindenesetre hazamegyek csütörtökön a hétvégére. Állásinterjúm sem lesz, mert akire nagyon apellálok, még min. két hetet kért.

A fürdöböl felhívtam anya húgát is, de ö sem tudott semmi jót mondani. Mert nem is lehet. Nagyon rossz elöérzeteim vannak. És iszonyatos még csak a gondolata is, hogy mit érezhet az anyukám. Én nem tudok belegondolni, mert belediliznék. Öcsémmel is beszéltem most este neten, ö sem tud mit mondani. Senki sem tud semmit se mondani.

Mielött a fürdöbe mentünk,  beugrottunk a sárvári fötéren a templomba. Elöttünk surrant be négy fiatal férfi. A templom elöterébe lehetett csak bemenni, a nagy rész ráccsal el volt kerítve. Beléptem, és ott énekelt valami gregorián éneket ez a négy férfi. Olyan csodaszépen zengett a hangjuk, olyan megható volt, ahogy ez a négy ember a vasrács felé fordulva összeállt, hogy énekeljen Istennek, hogy azon nyomban elöntötték a könnyek a szemem és csak bámultam befelé a templom mélyére én is, a hideg vasrácsoknak dölve az arcommal. Aztán, ahogy befejezték, imádkoztak röviden, de nem tudtam megállapítani, milyen nyelven.

Gyújtottam mécsest, anya gyógyulásáért, mert bárhol járok a világban, minden templomban gyújtok, ahova betérek.

This entry was posted on Mittwoch, November 25th, 2009 at 00:29 and is filed under Anya, Egészség, Emberek, Utazás.