A hajós, csilingelös függönyön át közelít felém. Már felöltözött, menetkész. Alul még fogva tart a takaró melege, de kipattanok. Sajtot darabolok, és mellé mini paradicsomokat csomagolok neki - éhes lesz, mire landol, és örülni fog, hogy van nála ennivaló. Fogkrémet beraktad? Igen. Fogkefét én betettem. Ha landoltál, hívj. Jó. Egész éjjel nem aludtam egy percet sem. Oh, de azért jó volt, hogy kiugrottunk még az ágyból,  és megnéztük a csillagokat, aztán arról beszélgettünk, hogy húzott el lelkünk felett a Szaturnusz.

Tesz pár kört a lakásban még. (Mindig ezt teszi, mikor elutazunk valahova.) Még nem látok tisztán a csipáktól és mikor kifordul a bejárati ajtón, arra gondolok, ha most meghalna, ez lenne az utolsó kép, és én lusta voltam kidörzsölni a szemem, és csak valami homályos arc maradna elmémben. Aztán immár egyedül, szerelemben.

A reptérröl hív. Hogy kerülhet a bejárat mellé egy hajós cipö és mellé egy pretli? (vágódeszka) - kuncogunk. De indul a busz, A. magasra száll. Èpp most, ahogy itt gépelek. Szívem markában tartlak.

Mellettem mosógép sivít, fák sesegnek, éled az utca. Ha átmegyek a lakáson, otthon-illatodban hasítok.

This entry was posted on Dienstag, Juli 24th, 2007 at 08:27 and is filed under Allgemein.