A titkom itt van ennek a szobornak a ráncaiban.  Jobb öt ott tudni, mint magamban. Még nem teljesen tudom berakni, de nagyon szeretném, mert nálam túl nehéz, és minden nap ide kéredzkedik a gondolataimba, és öszintén, kibaszottul utálom öt, és nem tudok rá momentán más megoldást. Kurva nehéz ám az egész világgal nekem úgy szembenéznem, hogy ez a titok mindig itt basztat. És nem segít senki, aztán olyankor ülök éjjel sötétben az ágyban, A. nem akar róla beszélni, én agresszív leszek, aztán rám tör a sírás, a tehetetlenségtöl, a dühtöl, a sok energiától, ami itt fortyog, bugyog.

Aztán néztem a képet, amit ma A. csinált rólam, a temetöben, ahogy az angyal lábujjait fogom, és elképesztöen buta az arcom. Valahogy megcsúnyultam, megkoptam, már nem is a kövérség a bajom, hanem a fakóságom, vagy az, hogy én látom magamon, amit mások nem tudnak. Nem csillog a szemem, nem sugárzik a böröm, rejtözködö lettem, a kurva életbe.

This entry was posted on Montag, Dezember 10th, 2007 at 02:14 and is filed under Allgemein.