Veled szagos nyárhajnalt akarok.
Szalmát alánk.
Szúr. Ropog.
Közelben folyó.
Túlparton őz oson.
Ökörnyál nyúlik
babéros bokrokon.
Fülünkbe települ
nagy hasú békazaj.
Tombol, ciripel
száztagú tücsökraj.

Füvek közé bújnak
mind a szentjánosbogarak.
Most testünk fénye
üli meg a rétet,
( - én téged - )
s vágytól vággyal
készséggel fosztalak.

A korgó ösztön
egymásba bólogat
minket,
skandáljuk csókkal,
míg végül
egyberímel
az örök lélek s
a halandó burkolat.
Az öröm
mély magánhangzókkal
érkezik.
Felelni kezd a gyurgyalag.

Akvarelltested
langy homályban fürdetem.
’Alig férünk el:
két ekkora lélek
egy helyen.’
Egyszerre lenn, fönn.
Még innen.
Már odaát.

Teljességed
tapinthatóvá
sűríti aurád.