2011 úgy indult, hogy kb. 2010. december 31-én 23:30 körül beesett Évi, és éjfélig még volt időnk, hogy feszített tempóban még berúgjunk, de min. jó úton legyünk affelé, hogy lemenjünk a garázsban zajló öcsémféle buliba, és csak az a zene szólhasson, amit mi beteszünk. Ki gondolta volna akkor, hogy az idei szilvesztert már terhesen unom végig? Én biztos nem…
Szóval, milyen is volt 2011 nekem? Kurz und gut: szar. Az év eleje azzal telt, hogy nagyon magamba voltam fordulva, egyrészt munkahelyi hercehurcák miatt, másrészt ez volt anyukám halálának első évfordulója. Az évforduló környékén nagyon kész voltam. A.-val is egy rakás szar volt a kapcsolatnak sem nevezhető viszonyunk, papíron házasságunk. Kövér voltaum és csúnya, és masszívan utáltam magam, sokat cigiztem és kóláztam és a titkos szerelmem több ezer kilométerre volt tőlem.
Aztán jött a húsvét és elmentünk Trieste-Velence-Padova-Rovinj-Porec-be, erre a kis hosszú hétvégére délre, ami jól is sikerült, de akkor is kövér voltam és A. pedig tudom, hogy ugyanezt gondolta. Az évek jöttek-mentek, véred kihulló harmatával irgalmazz nékünk Jézus herceg…Sehol se találtam a helyemet.
Aztán jött a május, a 2. anyák napja, anya nélkül. Ez sem volt könnyű, de elmúlt. És innentől kezdtek beindulni a hardcore események. A. csaja, aki 2×1 hetet töltött nála Bécsben, miközben én itthon halálmenetet hajtottam végre. Hol bőgtem, hol ittam, hol szimplán hisztériáztam és azt képzeltem, összedől a világ. És valójában össze is dőlt. Nyugtatón és altatón éltem és ma már csodálom, hogy be tudtam járni dolgozni. A poklokon mentem keresztül. Aztán az utolsó kollégám is felmondott és egyedül maradtam a cégnél. Ezt az időszakot azóta sem hevertem ki és elevenen él bennem minden.
Aztán augusztusban mégis elmentem A.-val a Balti-tengerhez, ha már egyszer kaptam a cégtől egy all inclusive tök jó nyaralást. És jó is volt, és lefogytam pikkpakk kb. 10 kilót, és azt éreztem, hogy még az is lehet, hogy újra élvezhetem az életet. Aztán a nyaralás után először negatív lett a terhesteszt, de csak nem akart megjönni és másodjára már pozitív lett. Éreztem én, de nagyon váratlanul ért. Szóval egy újabb éles helyzet. Az első három hónap kurvára megviselt, mind lelkileg, mind testileg.
Október végén elköltöztem a kis lakásomból, úgy, hogy mindenemet eladtam és be a másik lakásba. Az új lakás nagyon tündéri, tiptop, de kb. egy gyémánt a szemétdomb tetején, amely szemétdomb esetemben Kispest és Pestszentlőrinc határa.
Lassacskán beleszoktam a terhességbe is. De a nyári időszak nem veszett ki belőlem, és nagyon rossz, hogy a valószínűleg egyetlen terhességemet ilyen lelkiállapotban élem végig. Próbálok meditációra járni, de a szívemben valami végérvényesen eltört, annak ellenére is, hogy A. kedves, aranyos, az újfent közös jövőnket tervezné. Én meg csak állok és félek.
Persze tanultam sokat is. A főnököm miatt rengeteget idegeskedtem, de mára sok minden megváltozott bennem vele kapcsolatban. Nagyon sok mindenben, amivel régen hadakoztam vele, most már teljesen igazat adok neki. Ehhez kellett pár tucat idióta munkavállaló, akikkel kapcsolatba kerültem. És igazából nagyon jó érezni, hogy teljes mellszélességgel ki tudok állni a cégért.
Aztán olvastam sokat is, nagyon jó könyveket, Ulickaját, Grecsókat, Heyerdahlt, és már nem is tudom, mi mindent. Elkezdtem spinningelni, amit imádok, és amit sajnos abba kellett hagyni a baba miatt.
Igazából nagyon zaklatott év volt, talán eddigi életem legzaklatottabbja. Néha pillanatokra voltam nagyon boldog, de sokkal inkább komor, szorongó voltam. Sajnos ez most sincs másképp. Továbbra sem tudom, lesz-e családom, tudok-e családot teremteni, tudom-e majd úgy nevelni a gyereket, ahogy mindig elképzeltem. Tudok-e egyáltalán szeretni vagy már csupa szorongás, félelem és bizalmatlanság vagyok már csak? Mert ez is 2011-hez tartozik: a pofáraesés, a csalódás, és a bizalmatlanság.
Sokkal kevesebbet találkoztam azokkal, akiket szeretek, nagyon zárkózott lettem. A munka halad, remélem, egyre jobban fog menni, már az öcsém is itt dolgozik és nagyon sokat segített nekem, amiért nagyon hálás vagyok neki. Sokkal többet idegeskedtem idióta embereken - ez egészen új az életemben. Mindent mellre szívok és személyes sértésnek veszek - ez lehet a hormonok miatt is, de sokkal inkább amiatt, hogy nagyon sértődékeny, türelmetlen, arrogáns és pofázós lettem. Fő célpontjaim az anyósom és Cs. barátnőm elnyomó pasija, akit ki nem állhatok.
Apám egyre jobban elhagyja magát és év végére összeszedett még egy cukorbetegséget is. A ház egyre lelakottabb és az a hiú ábránd, hogy a gyerekkel, míg kicsi, leköltözünk vidékre, egy csapásra szertefoszlott. Képtelen lennék vele és mellette élni, sajnos ez az igazság. Szóval nehéz volt. Remélem, a jövő év csupa boldogság lesz, és a gyermekágyi depressziót gyorsan túlélem, és le is tudok fogyni és hosszú forró nyár lesz (ez itt egy titkos üzenet).
Az év filmje: Womb (Anyaméh) Fliegauf Benedektől
Az év zenéje: Metróhuzat
Az év könyve: Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz