Csalóka napfény

Összefoglalom a napjaimat

November 15th, 2007

Ez pontosan úgy hangzik, mint valami Karinthy-szösszenet, csak nem lesz vicces.

Mi tagadás: jó napjaim vannak. Édesen süppedek a jólétben, miközben anya állapotáért izgulok, és apáért. Amikor ´”túl” jól vagyok, általában ráparázom a körülöttem élök esetleges boldogtalanságára. Szerényen élünk, de jól. Tegnap este a nagy éhségre, A. kipakolta a fagyasztót (Imi mindig azt mondta: “ez és ez van a ‘jégen’ - és ez nekem mindig annyira nagypolgári, valamint pesties volt; tetszett, de sosem állt a számra.), és éjjel fél kettökor lazacot rántottam, krumplit sütöttem, salátát csináltam. Negyven perc múlva az éjszaka kellös közepén lakmároztunk. Aztán jött a “kell muffin!”, és épp háromkor vettem ki a sütöböl az almás muffint (v.ö. myreille). Isteni lett, nagy, olyan, mint a McDonalds-ban. Fél négykor feküdtünk.
Ma megint lazacot ettünk, Müllerin módra, padlizsánraguval, kuszkusszal, mégjobb lett. Még nem szólt, hogy “kell muffin”, de fel vagyok készülve.

Aztán kajálás közben csörgött a magyar mobil, de mire felértem a kuckóba, elhallgatott. Geert hívott, visszahívtam. Mesélni akart a litván kalandjáról. Miközben próbáltam gyorsra venni a hívást, de Geert még mondta a magáét, A. elöször csak mutogatott, utána meg már bele is szólt hangosan, hogy mi a faszért nem teszem le a telefont, tudjam már, h. roamingolok. Jól felbasztam magam, és miközben Geert beszélt, egyszerüen kinyomtam, majd ki is kapcsoltam a telefont. Itt kezdödödtt a szájtépés. A.-nak igaza van abban, hogy minek pofázok, ha roamingolok, nekem meg abban, hogy mindenki, aki belepofázik ilyen gorombán a másik telefonbeszélgetésébe, az bunkó stbstb. És nem hetente ötször csinálom ezt, hogy elege lehetne belöle. Ezután J., az ‘anyósom’ élettársa kezdett baszakodni a torrentekkel, na ez volt az a pont, ahol elszakadt a cérna nálam, és káromkodtam, mint egy kocsis, és még A. sem tudott lenyugtatni, senki, senki, senki, rögtön megzavarodott mellettem a számítógép is, ilyen nagy energiáim vannak, bezony.

Munkaterápia, és youtube. Ez az, ami segített, durva zenéktöl eljutottam Celine Dion-on át a magyar népmesékig, most épp a pulikutya címü áll pause-n, de Geert végre MSN-en van.

A Szerelem kolera idején c. film kellett volna, elvégre én is egy Fermina Daza vagyok, ha nem is jellemre, de nick-re, de majd megszerzem magamnak.

A Nuca meg megszívni látszódik, a szerelméböl úr lett, úri szokásokkal és murikkal, haragszom is rá rendesen, Nucának drukkolok, mindjárt megszül, csak nehogy meghaljon a gyerek. Hiába, az az idill az csak egy aranykori világ, az idill lakói, a hegyiemberek sorsában mind feleséggyilkosságok, szerelmi bánatok húzódnak. Ezek vetették öket a magas hegyek közé. Értem én öket, teljesen. ´

Ford, valójában mi is van a Wass Alberttel? Én semmit nem tudok róla, csak, hogy a funtinelit kurvára kitalálta.

Hozzászólok

Security Code: