számolom:
két napja, hogy
fecskerajok húznak
lelkemen,
s mint
égi tánckar ütemre,
(- madárbalett?
- kozmikus bálterem!)
százan egyként
gyanútlan
kölyökszeleket
űznek, majd
égi fogócskába fognak,
(- mondd, milyenek? -
röptükben szemtelen-sebesek),
az eső égi csaposnak
szegődik majd,
hogy szomját oltsa
e szemtelenmód
szabad társaságnak,
ha csirrenve
érte kiabálnak,
a villanydrót ringó pletykapad,
s amint
csippan az
ametisztszín siserahad,
és nyarga trillájuk
gomboly felhőkbe kócol,
a hasas körte ijedtében
egy utolsót
ring: épp akkorát bókol,
hogy
beleszeretkezzen
a bukó délutánba,
érkeztére
eleven csillan a beérő világ,
nincs egyetlen hibája

* * *

bennem
fészket rak
a negyvennyolcadik boldog óra:
aztán szótól,
gondtól
fecskéim felé reppenek,
fényeimet
kozmikus terek
szökőkútja ontja