Este moziban voltunk, és az Utolsó légió-ban Ben Kingsley mint varázsló feledteti a film számomra komolytalanságát, és csak néhány pillanatra fut át az agyamon, hogy akkoriban hogy hullottak az emberek és mennyit ért az emberélet, és feledteti a filmkezdés elötti összeveszésünket, miszerint 2,85 €-ért képes voltam megvenni egy picsányi zacskó popcornt. A film harmadik percében pedig már ki is békültünk, pedig teátrálisan felálltam, kabát a kézbe, hogy megyek a picsába haza, de A. azt mondta, jól gondoltam meg (:DDDD) és visszaültem azzal az indokkal, hogy méginkább elbaszott estét nem óhajtok magunknak. Kifelé jövet a mozgólépcsön persze már semmi nyoma a durcinak, most pedig már azon izgulok, hogy lassan felvirrad az a nap…

Anyukám alig húsz éves volt azon a harminc évvel ezelötti napon, és gyanútlanul ment terhes tanácsadásra, apám pedig, aki akkor huszonnyolc éves volt, Kecskemétre ment a föiskolára. Mire hazaért apa este, nagymamám azzal fogadta: lányod született, Imre. Mire Imre csak annyit mondott: “na ne vicceljen…” és felment a szobájukba, majd a lépcsöröl visszafordulva már elhitte, november 17. helyett kicsit korábban megérkeztem egy új testbe.

This entry was posted on Donnerstag, September 6th, 2007 at 01:08 and is filed under Allgemein.