(Nagyon ritka ajándék megélni istenélményt, egységélményt valakivel.)

Hasonló hozzá az, amikor egyszercsak a semmiből itt terem mellettem Kajti kutyám, rám néz, és csak ül. Én is visszanézek rá. Kémlelem pár másodpercig, míg végre megszületik bennem a gondolat: “le akarok menni inni”, “gyere, engedj ki”. És akkor indulunk is. Vagy inni, vagy kiengedem. Már számtalanszor lecsekkoltam, és működik. Nem keverjük össze az ivást a kiengedéssel:)

Bármikor, ha ez megesik, mindig az újdonság varázsát élem meg. Hogy egybeérek, összeérek a kutyámmal.

És a kérdésre a válasz: Ha visszadobják a tengerbe. 

This entry was posted on Mittwoch, Dezember 30th, 2009 at 00:21 and is filed under Kajti, Spiritualitás, Zene.