Amikor itthon vagyok, hajnalig nézem a tévében a beszélgetős műsorokat. Nos, itt van ez a Veiszer Alinda, a Zárórában. Régóta figyelem a csajt. Látom, hogy becsületesen felkészül az interjúira. Okosan bólogat, a riportalanyra mindig éhesen néz, annyira kiváncsi annak szavaira. De annyira bölcsész, szegénykém, de annyira…Decens szemüveg, szinte színtelen rúzs, C und A-s divat, topánka, tövig vágott körmök, mosolya kedves, ám semmitmondó, olykor összemosódó arcára fagy. Kurz und gut: semmi kirívó. Hány és hány ilyen csoporttársam volt, jesusfuckinchrist.

Évek óta figyelem, és még mindig úgy kérdez, hogy fél attól, amiket mond, érezni, hogy friss, pár naposak az információi. Épp olyan momentumoknál heherészik, ahol kurvára nem kellene (egyáltalán minek beleheherészni bármibe is, minek ez a kényszerreakció?). Még mindig úgy beszél, és úgy bólogat, mint egy stréber bölcsészkaros egy komolyabb vizsgán, mikor már a négyeske tuti, és a tanár jókedvében elkezd adomázni, a diák meg örülvén a négyesnek, pár percre megszereti a tanárt, és elhiszi, hogy kurvára érdekli, amit az mond neki. Nem haragszom rá, talán még jószívű is, de jót tenne neki egy férfi, hogy kicsit életet és spontaneitást vigyen a pucájába és kihozza belőle az állatot.

This entry was posted on Donnerstag, Februar 14th, 2008 at 02:00 and is filed under Allgemein.