Most már megadta magát a nyár. Lehet, hogy még visszaliheg pár kánikulai napot, de vége. Süt a nap, de hidegen. Nem szeretem ezt a fehér fényt. Mert nincs már benne az az elszántság, mint júliusban, augusztus elején.

Ülünk a kocsiban, kiveszem a csatot a hajamból, hátrahajtom a fejem, a támasznak, becsukom a szemeimet, és belülről nézem, hogy játszik a fény. Pillanatokra tudom érezni, mintha én is egy pont lennék, a többi közt, amiket látok villódzni, és nagy, végtelen csapatban száguldunk valami teljesen ismeretlen felé. Windows képernyővédő-effektus, egyes szám első személyben.

(olvashatatlan rész)

Csak apám mindig közbeszól.

This entry was posted on Dienstag, September 1st, 2009 at 11:10 and is filed under E/1. személy, Lélek, Természet.