Keverednek bennem a romantikus filmjeim jelenetei. Fülemben a Moszkva parti esték valami szalonverziója szól és masszívan hasítok az álmodozásban. A Moszkva parti alatt charleston ruhában rázom, és a fejemen fekete toll ring, a melleim nem különben és sokkal kisebbek, mint most. A táncpartner mindig ugyanaz, titkos. Ez a kurva remegés tegnap éjjel óta, a hátam közepére nem kívánom, épp ezért egész nap úgy érzem, beszakad a hátam, úgy fúj. Trombiták harsognak, nekem pedig remeg a fúvástól. Vedelem a kólát, szívom a cigit. Tapassz a falnak, hogy eleven festményed legyek. Rosszul áll a monitor, azért fáj a hát? Zene durvul, hasítok, mint gyík a fal mellett. Délutáni felismerésemen agyalok. Nekem mindig kell egy ellenpólus-férfi, de csak játszásiból. Ma már látom, de ugyanúgy meg tudom élni, mint rég. Egy ellenpólus, egy elérhetetlen, akiért elepedek, akit szégyellek még önmagam előtt is. Húzom össze a faleveleket délután a kertben, és közben rá gondolok. Milyen lenne, ha egyszer csak mögöttem teremne? Közben bele-belemarkolok az avarba, az orromhoz emelem, beleszívok, fanyar ősz. (Parfüm ötveneseknek.) Már a Blue Moon szól. Milyen lesz majd újra látni, ilyen vidáman, mint amilyen most vagyok? You swa me standin’ alone, without a dream in my heart. Ez már az Im Juli-ban volt - emlékszel, Tyttö?:) - lebegtek a hajó felett, kibaszott romantikus volt, azóta is mindenkinek csak ezt a filmet ajánlom. Szóval mi lenne, ha újra láthatnám? Mennék felé, és közben gondolatban azt mondanám, anyád, és rajonganék, és az ő fejével próbálnék gondolkozni. Abba, When I kissed the teacher. Ez vagyok én, ez a negédes, myreille-es bő nyálra eresztett évődés. De akkor is! Amíg hazatekertem a benzinkútról, elfelejtettem a jó mondatokat, és ahogy suhantam, túlcsúsztam az utcánkon, aztán úgy tekertem, mint Kate Winslet az Egy csodálatos női elmében, fiatalon, miközben dugni hajtott. Délután egykor már annyira, hogy befeküdtem a kádba, holland nyelvkönyvvel, és olyan mondatokat mondtam hangosan, mint W. en Judith zijn blij. (W. és J. boldogok.), de tíz perc után belefáradtam a boldog krákogásba, mert közben azon agyaltam, vajon melyik életemben voltam a csaja, és vajon Beaufortban ismertük-e egymást, szóval kurva fárasztó tud lenni a folyamatos szárnyalás, ezért a földre basztam a könyvet, és víz alá mentem, pedig nem is akartam hajat mosni, de kellett, hogy fejtetőig vizes legyek, mert persze kicsit a víz is ő volt, és akkor megint anyáztam és ismét konkrétan éreztem, milyen volt, mikor hozzám tolta magát, piros kabát volt rajta és öblítő illata volt a pulcsijának, és akkor egy számbanyalás közben eszembe jutott a felesége is, hogy de kurva szerencsés, de vissza kellett nyalni és már csak rá gondoltam, meg arra, hogy milyen melltartó van rajtam. Ma arra is gondoltam, hogy megoldhatnám úgy is, hogy lírába emelem, de túl jó lebegni, egyelőre, majd éjjel kettő felé, a tizedik cigi után. Ma már voltam a szőke csajszi is Az angol betegből, mikor az Almássy csokipapírral csalogatja a színfalak mögé karácsonykor, és az ötven négyzetméteres szabászasztalon hastáncoló magyar matahari (holland volt az is), meg Clementine A makulátlan elméből, meg a kurva az Egy asszony illatából, akihez Al Pacino felment, de akit sosem mutattak a filmben, de leginkább W. fehérmájú szeretője voltam, elmormolom hát:

“A testemet, újra vissza, hogyha kapnám,
ha újra megfeszülne a bőr a hasamnál,
ha combom olyan vadul és keményen
tudna szorítani megint, mint régen,
ha újra puha lenne két szögletes vállam,
tudnám, de tudnám, mire is használjam!
Nem szégyellnék én senki karjába dőlni,
kocsmákban nevetni, durván viccelődni,
térdelni, oldani szíjat, oltani vágyat,
vennének-adnának lucskos férfiágyak,
sikítanék, ha kéne, lihegnék, hogyha vágynék,
engem rettegne minden férfiágyék,
eladnám magam és gúnnyal mosolyognék,
ha megkaptak (mert biztosan ezt hinnék),
kurva lennék, könyen elfeledhető,
nem megbízható, könnyű szerető,
hazudós, kedves és mindig változó,
szívén és száján kinek súlytalan a szó,
pillanatpillangó, színes, semmit érő,
ki bele se kezd, úgy mond le életéről.”
(jónás Tamás)

Ezt a verset 1999. február 27-én téptem ki a Népszabadságból.

Most írja A. az sms-t, aki épp egy yachtos party-n van, hogy “Örülnék azért, ha itt és most együtt zabálnánk magunkat az orgazmusig.” Visszaírtam neki: “Nekem a sziNpla orgazmus is jól jönne most.” Válasz: “Lesz minden.”

Kettőkor megírom a Lebegő libidó-t.

Ahogy beírtam ezeket itt fenn, szinte az egész ki is szállt bennem. Biztos valami hatalmas bolygó basztatja a Vénuszomat. De várom már, hogy újra Bécsben legyek, kuckó, meleg, A. keze a tarkóm alatt, már csak pár nap és Manchesterben sasszézunk, fotózunk, nézelődünk. Még el is anyátlanodtam kicsit. Arra milyen zene jó?

This entry was posted on Mittwoch, September 26th, 2007 at 22:05 and is filed under Allgemein.