Kevés olyan filmjelenetet tudok, amitől évek múlva sem tudok lelkileg elszakadni, lecsatlakozni róla. Ez itt egy ilyen. Ismerni kell hozzá az egész sztorit, de azt hiszem, elég ennyi is, hogy a hangulat átjöjjön. Benne az az édes ismeretlen, a biztos beteljesedés előtti megpezsegtető várakozás. Egyensúlyozás az önmegtartóztatás és a teljes megadás között. A másik határainak kitapintható feszegetése, miközben saját magunkat kémleljük, egyszerre bentről és kintről. A small talk alatt meghúzódó, duruzsoló közeledés, a metakommunikáció semmihez sem hasonlítható bája és izgalma. Az érzékek, kihegyezve. You’re gonna really miss than plane. - I know…

This entry was posted on Freitag, Januar 22nd, 2010 at 12:29 and is filed under Emberek, Film.