Hajnalban (?) arra ébredeztem, hogy A. kelteget, mert álmomban nagyon édesen kacarásztam. Életemben, ha három ilyen esetre emlékszem, hogy arra ébredek, nevetgélek, de valami olyan fantasztikus élmény, amitöl napokig valami ártatlan lebegésben tudok leledzeni. Félig még az álomban voltam (szilvákat nézegettem valakivel), de félig már ott a sötét szobában. És pontosan olyan érzetem volt, mint mikor egy bébi talpát csiklandozhatja egy angyal.

Totál kirelaxált aggyal ébredtem egyébként, és ezt leginkább annak tudom be, hogy elalvás elött sikerült teljesen ellazítanom magamat (plus az évás beszélgetés is kisimított), végigmentem gondolatban a lábfejemtöl a fejem tetejéig minden egyes porcikámon, és hagytam, hogy csorogjon belém az istenke fénye.

This entry was posted on Mittwoch, September 30th, 2009 at 14:47 and is filed under E/1. személy, Lélek.