Valójában nincsenek is kérdéseim. Kifáradtam, kiégtem a sírásban, az agyalásban. Pedig erö kell, és akarat, és semmit sem feladni. Sok ember eszembe jut, akiket okolok, olyanok, akik egész életükben kétszínü, geciskedö, köpönyegforgató faszok voltak, és élnek és virulnak. Tudom, nem ilyen egyszerü a képlet, de akkor is.  Az én anyám világ életében becsületes, makulátlan nö volt. Nem hazudott, nem baszott és nem baszik ki senkivel. Nem tökéletes, és tudom, hogy a betegségéröl mindenki maga tehet. Mert lehet, hogy a viruló gecik nem emésztik magukat, mert nulla felelösséget vállalnak önmagukért. Az anyám meg emészti magát már rég. De akkor is.

Nem tudom, hogyan feküdt ma le, és mi foroghat a fejében, mert nem beszél róla. Talán ö is másokat okol. De nem tudom elképzelni, milyen lehet a tudat, hogy csak emelkedik az a kurva tumormarker, hiába vállalta be a kemot, hiába csupa kiütés most is, és mégis dolgozik, nap mint nap gyerekeket tanít, mosolyog az iskolában, és erején felül igazgat egy iskolát. Mert igazgató. És lófasz pénzt keres, és havi 70ezer forintba kerülnek a vitaminjai, gyógyteái, stb. Mikor fog ez a kurva, szájbabaszott világ ott tartani, hogy az emberek nem betegszenek meg, mert olyan jó szellemi állapotban lesznek? Addig is, dühömben azt a tömzsi kurva karrierista Horváth Ágnest beállítanám pár napra az onkológiára.

This entry was posted on Montag, November 19th, 2007 at 23:02 and is filed under Allgemein.