Volt nekem egy fiúszerelmespárom, öt éven keresztül, a Döndö. Megszületett ma a kislánya. Kaptam róla sok fotót, aztán felhívtam a Döndöt, hogy gratuláljak, de ahogy felvette, én nem tudtam megszólalni, alig tudtam kipréselni magamból a gratulációt, csak sírtam, de nagyon ám, hüppögtem, és volt kb. tizenöt másodperc, amikor én csak sírtam, ő pedig nem szólt semmit, és az a pár másodperc alatt én tudom, hogy mindketten ugyanarra gondoltunk. Erre a pár pillanatra, résidőre a múlt forgószele mégegyszer, utoljára körbesöpört minket, aztán eloszlott. Láttam lelkiszemeim előtt a légörvényt, ahogy a mélyén mindenféle tervünk táncolt, ugrabugrált, aztán egyre színtelenebbé, áttetszővé váltak és huss, vége volt. Régen mi is nagyon akartunk egy Lilit. De ez most már mindegy, nagyon örülök a Lucának, és annak, hogy a Döndö majd sokat puszilgathatja a puha tappancsát.

This entry was posted on Samstag, Dezember 29th, 2007 at 15:40 and is filed under Allgemein.