Az a kis kaktuszszerü virág az asztal közepén, a Lívia rózsaszínes függönyei, az ágytakaró a rattankanapén, a sárgára festett konyha, apró bizbaszok mindenhol, a fekete telefon, amit együtt szereltünk, a fürdöszobában a kaktusz, a plafonig érö virágállvány, ami egyszer reggel ránk zuhant, mikor a 61-62-es busz feljött a dombra, és berezonált az egész lakás, a videokazetták, amikre a klipeket gyüjtöttük (A part-ból a Pure shores, meg a Manu Chao-tól a Je ne t’aime plus), a fürdöszobában a mindenki ilyen-olyan tusfürdöje, az ikeás teafözö, magnó a hütön, Timuska mikrója, párologtatók…akkoriban csináltunk magunknak egy lakást, ami elvileg albérlet volt, gyakorlatilag úgy nézett ki, mint egy otthon. És az is volt. És szerettünk ott élni. Hülyék voltunk, linkek, de végtelenül kedvesek, bizakodóak, nyitottak, és szabadok. Szartunk mindenkire, csak egymásnak éltünk, elképesztö barátságban, mindenféle zenei aláfestésekkel, ültünk a konyhában nap- és esthosszat és végteleneket beszélgettünk, ábrándoztunk, mert mindig volt kin ábrándozni, verseket olvastunk, röhögtünk, ittunk, táncoltunk, hajat szárítottunk, vártuk az ösztöndíjat, Langauba mentünk, néztük közösen a barátokköztet, ami akkor indult. Hol van ez most? Mert én most hallgatom a Pure shores-t, az elöbb a Desert rose-t, mert az is nagy kedvencünk volt, és olyan nagyon elszomorodtam, hogy azoknak az idöknek vége. Már sosem leszünk úgy együtt, mindenki a saját otthonát próbálja megteremteni, de istenemre, ha lehetne visszamenni kicsit újra, oda, az Illyés 70-be, esküszöm, nem haboznék. A nappaliban együtt sütöttük a sajtot, ettük a héjában sült krumplit jéghideg vajjal, ittuk a kólát, ha nem volt pénzünk, csak szotyit vettünk, meg cigit, és olyan boldogság volt egy szar óra után hazaérkezni, bejönni az ajtón, jobbra tükör, mellette wc-ajtó, benyitsz, lehetett ám a falra írni, mert volt tábla, és még örzöm otthon a feljegyzéseket, aztán az elöszoba szekrény, rajta Anna cuccai, a fény, ami kilátszik a fürdöszoba alján, és most már röhögök, hogy néha mennyire idegesített, hogy az Anna mindig kispriccelte a vizet, és azon mindig röhögtünk, hogy Timuska minden nap mosott hajat, vagy a “tomiszobája”, ahol a gitártokon és az ágyon kívül más nem is fért el, vagy a Van Gogh kép a falon, a könyvespolcom, amiben minden este gyönyörködtem, most is látom magam elött, hogy voltak a füszerek a szekrényben, és és és, ez mind elmúlt….és kurvára hiányzik most.

This entry was posted on Donnerstag, Dezember 13th, 2007 at 03:44 and is filed under Allgemein.