Hosszú idő után ma délután újra valami megfoghatatlan csoda részese lehettem. Elöljáróban annyit, hogy V.F. egy közeli falu polgármestere volt, és sokat dolgoztam vele. Nagyon szerettem mint embert és kollégát is. Kb. két éve halt meg, nagyon hirtelen. Szóval délután ledőltem kicsit, hogy magamban legyek, aztán az alábbi dolgok történtek velem egy éber álomhoz hasonló fura állapotban, ami régről ismerős számomra, de egy ideje nem esett meg ilyesmi velem.

Először egyszer csak elkezdtem érezni, hogy valaki van a közelemben. Ismerősnek tűnt, de nem tudtam beazonosítani. Annyit tudtam róla, hogy halott személy, akit ismertem. Segítséget kértem tőle, hogy segítsen valahogy, hogy fel tudjam ismerni.

Repülni kezdtem, nem magasan, olyan 3-5 méter magasban, egy temető felett. Cikáztunk a sorok között, és sugallta nekem, hogy itt van eltemetve, de nem ismertem fel a temetőt, nem tudtam, milyen településen van, főleg nem ilyen perspektívából, felülről. Próbáltam leolvasni a sírok feliratait, de összemosódtak a betűk.

Csak annyit láttam, hogy valami domboldal tövében van, ennyi. További segítséget kértem. Mondtam ennek az illetőnek, hogy ha segítséget kér, neki is segítenie kell nekem, hogy tudjam, kivel is van most dolgom, ki van itt mellettem. Az energiája egyébként nagyon melegséges, doromboló, békés energia volt, sok “mosollyal”, persze ez alapján is volt ismerős.

Jó - mondta, - ott voltál a temetésemen, és így biztosan tudni fogod: majdnem leesett a nadrágod rólad, úgy kellett tartanod a derekadon, és a kosztümkabát is nagyon lógott rajtad….na?:))) - kérdezte. És én ebben a pillanatban már tudtam is: nahááát! V.F., te vagy aaaaaaaaz!!!:))))) Nagyon megörültem neki, nagyon-nagyon, mert imádtam, és tényleg így volt: emlékszem, h. akkor le voltam fogyva, és az egyetlen normális fekete gatyám majd’ leesett rólam a temetésen…

Aztán a következő pillanatban már egy nagy csarnokban voltunk. Egy emelvényt ültünk körbe, V.F., én és még három másik lény, akiket élesen ki tudtam venni. Voltak ott mások is, de ők homályosak maradtak, mert csak a “szemem sarkából” láttam őket.

Én csak V.F.-t néztem nagy csodálkozással: nem volt hasa (sokat fogyott a szellemvilágban!:) ), és az arca olyan tündöklő volt, mintha fognál egy sokat szenvedett embert, és egy porszívóval minden, minden szenvedését, bánatát, gonoszságát, önös egós akaratát kiszivattyúznád belőle, és megmaradna egy angyali lény. Ilyen volt ott V.F.. Egy ideig gyönyörködtem a lénye-lelke látványában, aztán felfogtam, hogy ő azért néz így ki most, mert most jutott el arra a pontra, hogy mindent megnézett a V.F.-életből, levetkezte minden keserűségét, és készen áll egy új életre. Magyarán megtisztult.

Ezután a három másik lényre terelődött a figyelmem: nőies energiáik voltak, és valahogy olyan kisnövésűek voltak. A hajuk természetellenesen ragyogott arany színben, arany fürtökben. - Jé, hát R., L. és T., ti hogy kerültök ide??? - kérdeztem tőlük meglepődve. (R., L. és T. az egyik szomszédunk lányai egyébként.) De ők erre a kérdésemre csak mosolyogtak és sokatmondóan néztek rám. Dadogni kezdtem: - Milyen érdekes, L., téged azóta nem láttalak, hogy befejezted a gimit….. És L. csak mosolygott rám, nem válaszolt, de éreztem én magam is, hogy ezzel a kijelentésemmel valami nincs rendben. De mi lehet a baj? Néztem egyikről a másikra. Ők csak mosolyogtak, várakozón.

Aztán egyszercsak leesett a tantusz: FELISMERTEM őket! De csak kb. 2 másodpercre! Ezek az én “testvéreim”! Így vagyunk mi négyen valami csoport, csak én most a földön vagyok, fizikai testben, ők meg hárman ott maradtak a szellemvilágban. Már épp ki tudtam volna a fejemben mondani a nevüket, mikor is hirtelen mégsem tudtam. Ők boldogan felkacagtak, és nagyon nevetgéltek, hogy milyen tök jó, hogy végre felismertem őket:) Aztán azt mondták, most nem kell tudnom megneveznem őket, tudatosan választották a három szomszéd lány “álcáját”, mert mindet most nem lehet felismernem, mert nem tartok ott a földi életemben, viszont nagyon büszkék rám, hogy mégis, az intuícióm nem hagyott cserben és képes voltam megérezni az energiájukat.

Aztán elmondták, hogy V.F. kereste meg őket, mert nem tud másról a régi ismerősei közül, aki kapcsolatban lenne a szellemvilággal, ráadásul olyan stílusban, olyan szívvel, amire vágyik, csak rólam, “Ezért hát most itt vagyunk, újra együtt, téged kicsit kivonva abból a világból, hogy tegyünk egy nagy szívességet, kedvességet ennek az embernek, akit állítólag te ismertél egy földi életében, és kedveltétek egymást” - mondták, és mindezt valami földöntúli boldogságban, önfeledtségben.

Hát jó, gondoltam. Mire elkezdtem volna az elmémmel agyalni, V.F. már át is vette a szót. Elmondta, hogy készül hamarosan újra megszületni. “Egy görög faluba készülök, ahol már éltem egyszer régen. Akkor 1329-ben születtem. Rég jártam ott, és most végre visszatérhetek. Nagyon szerettem azt a helyet, azt a népet. De jóapád is ismeri a helyet, mert ott volt velem akkor ő is:)” - mondta, én meg csak ámultam, és próbáltam koncentrálni, hogy most akkor mi is lesz az én dolgom?! Közben pedig láttam a falut, egy templomot oldalnézetből, szélén fű, nem nagy templom, de elég régi, és láttam, hogy kanyarodik ott az út.

Aztán érezhette belőlem a kiváncsiságot, mert azzal folytatta, hogy “Ne félj, te is látni fogod a helyet, sőt, találkozni is fogunk.” Már épp gondolkodni kezdtem, h. na de hogy a francba fogom én őt felismerni….mikor is már válaszolt is a kérdéskezdeményemre, és azt mondta, “Egy különleges, pezsgőszínű (tehát halványabb, mint a rendes fehérbor - ezt én jegyzem csak itt meg) borszerű italt fogok neked megmutatni, amit nem ismersz. Akinél vendégeskedsz, annak a fia leszek, és ahogy látod, hogy a forma, amit belőlem kicsit már látsz, az már csak félig a V.F., félig pedig már a következő formám. Láthatod, kicsit más a hajam és az arcvonásaim is. Emlékezni fogsz, ne félj!”

Erre nem tudtam semmit mondani. Aztán minden megszűnt és már nyitott szemmel feküdtem az ágyban, olyan kipihenten, mint rég. Pedig max. tíz percet lehettem az ágyban.

Ide jöttem gyorsan a géphez, hogy elkezdjem leírni. Aztán vártam. Aztán eszembe jutott, hogy na de végül nem is kért segítséget! Mit is kell nekem csinálnom? És abban a pillanatban, mintha konkrétan itt állt volna mellettem, ANNYIRA DEFINITIV éreztem V.F.-t. És itt is volt.

Ültem szépen az asztalnál, és mondtam neki, súgjon. Oké. Tedd be az ABBA-tól a Thank you for the music-ot. Kezdd el hallgatni, és kérlek, énekelj is, hangosan. És tudni fogod. Így is tettem. És ami nagyon furcsa, automatikusan ilyen imapozícióba tettem a kezeimet. És valahogy, valamilyen formában - az énekléssel - imádkozni kezdtem. Ekkor azt mondta nekem, énekelj hangosabban, adj bele mindent! Tudod, mit csinálsz most? Segítesz nekem MEGSZÜLETNI!!!! Elfelejtetted, hogy az ABBA volt a kedvencem? :)))) Énekelj, Juditkám, nem számít, ki hallja!

És én pedig énekeltem. És segítettem neki: na szedd össze a bátorságot! Nem kell félni a megszületéstől, annyiszor átélted már! Oké! Akkor indulok! De itt vagy velem! Segítesz! Igen, persze:)

És énekeltem, de már bőgve, és olyan szinten megindulva, hogy ömlöttek a könnyeim, földöntúli boldogságban, szenvedésben voltam, mert egyszerre éreztem, hogy a Világmindenség most kurvára itt van, velem, és egyszerre éreztem annak a nőnek a kínjait, várakozásait, és a V.F. mint bébi félelmeit, és olyan szinten kész voltam, sírtam, zokogva énekeltem, és mindent éreztem, mindhármunkat, az anyját, őt, és magamat, hogy úristen, most megadatott nekem tényleg, hogy besegítsek az angyalok munkájába??? Hogyan érdemeltem meg ezt a csodát?

Vége lett a számnak, de újra le kellett játszanom, és csak bőgtem, és közben végig kommunikáltam V.F.-vel, bíztattam, és tudtam, épp, hol tart a születésben! És az anyját is segítettem. Az egész valami olyan volt, mintha elevenen égnék valami Szent Tűzben, nem tudom szavakkal elmondani. Segíteni valakiknek, és közben én is “szültem” úgymond, és valami olyan csoda volt, ami elviselhetetlen, ELVISELHETETLEN gyönyörűség! Most is bőgök megint, ahoogy írom ezt.

Aztán egyszer csak egyre halványabban éreztem V.F.-t, még annyit hallottam tőle, hogy I have a dream, de ezt már olyan távolról, hogy alig értettem. Betettem gyorsan azt a számot, azt is énekeltem, de már nem sírtam, hanem minden porcikámat elborította a béke, a boldogság, a kimerültség nyugalma, és tudtam, hogy na, már az a nő a kezében tartja a gyereket, és itt vége.

És ma újraszületett az én drága V.F.-m valahol Görögországban!

(Az egyik, és a másik.)

This entry was posted on Freitag, Oktober 9th, 2009 at 20:03 and is filed under Spiritualitás, Szív.