Már nagyon hiányzik A.. Nemsokára chatelünk, addig salátázik, hallom a telefonban, zenél a foga alatt. Kifárasztott a tegnapi nap, és nem is értem, innen visszanézve, hogy mi is volt velem. Eddig szárnyaltam, most a nyugalom jön. És nagyon örülök, hogy nekem nem olyan férjem van, mint az apám, aki ha eszik, nem képes betenni a tányért a mosogatógépbe, nem veszi észre, ha meglök, miközben kihúzza a fiókot, és nagyon ritka, hogy a száját egy légyszíves elhagyja. Nem rossz ember az apám, csak olyan, mint azok a durván faragott székelyember-szobrok.

A tévében a Másfélmillió lépés megy épp, és pont Püspökszentlászlón vannak, egyik kedvenc helyemen, ahol van egy apáca temető is. Egyszer egy nagyon szép nevűt találtam: Aquináta.

Nyúzott a lelkem. A hajnalban írt verset mégiscsak kitöröltem. Most épp a Zengőről néznek szerteszét, és emlékszem, ahogy Kajti vágtatott a patakban, mikor erre kirándultunk. A kicsi, igazi Hund, aki éjszaka is úgy alszik velem, hogy orrát a nyakamba dugja, és hallom, ahogy szuszog, és amint álmodik, kölykösen vakkant. Ha a fal felé fordulok, a hátam vonalára simul, de erőszakos ám, kiharcolja a kényelmet. Aztán álom határán hallom, lerobog reggelizni, eltelik tíz perc, átgyalogol rajtam és újra itt gömbölyödik. Illatos a bundája, plüsskutya, fekete, és elalvás előtt arra gondolok: épp hatéves, és egy spániel kb. tizenkét évig él. Akkor én harminchat leszek, de nem tudom elképzelni, hogy ő ne legyen nekem. Mint a mama, mikor már beteg volt, de sikálta a gázt, én néztem, amint ütemesen leng karján alul a hús (szerettem belemarkolni) és azt mondtam neki: “mamóca, én nem tudom ám elképzelni, hogy te meghalj” és kuncogtam, mama pedig felnézett és olyan sejtelmes volt a szeme, hogy nekem az akkor elég volt, hogy azt higgyem, úgy is lesz, ahogy mondtam. És úgy is van.

This entry was posted on Donnerstag, September 27th, 2007 at 14:12 and is filed under Allgemein.