Csalóka napfény

Helyzet

Dezember 11th, 2007

Tanulom a Photoshop-ot. Tegnap (ma) hajnali négykor feküdtem, addig baszakodtam egy képpel. Mindig is azt akartam, hogy tudjak olyan képeket csinálni, ami a lelkivilágomat tükrözi, illetve olyan képeket, amiben egy vers vagy egy verssor megjeleníthetö. Olyanokra gondolok, mint pl. “fényes körútjain a végtelennek”, “szétspriccennek vágyak viaduktjain”, “rózsahús polipistennö”. Hajnali négykor az alkotás és újdonság hatására olyan extatikus állapotba kerültem, hogy percekig csak céltalanul járkáltam a lakásban és fejben néztem a képet, amit photoshop-oltam, az lesz majd az új header. És kicsit újra megértettem, hogy mindenek csúcsán az esztétika ül, és a katarzis (gimiben a magyar tanárunk mindig siváran “összetett lelki élmény”-nek definiálta) átélése akár a szexuális vágyakat is kiolthatja, mert nagyobb, mélyebb élmény. Hozzáteszem: csak adott pillanatban.

Ajándékok kilencven százaléka becsomagolva (kisebb katarzis, mert csodajól néznek ki: natúr, de fényes csomagolópapír, vörös rafiával átkötözve, rafiamasnik, lelógnak, szalmaszálak, porral sóhajt a zizegö szalma), nagyon várom ezt a karácsonyt. Ma is bevásárlóúton voltunk, aztán újra a kínaiban ettünk, miközben Hasfelmetszö Jackröl, valamint az 1800-as évek közepének Angliájáról, közelebbröl Londonról beszélgettünk, két sült banánnal a pofánkban.

Imi küldött egy írást Wass Albert nyelvi világáról. Most olvasta ki a második kötetet, én pedig ahogy a nyelvi fejtegetésben olvastam az “orda”, plájász”, “üver”, “komárnyik”, “prepogyit” szavakat, kurvára sajnáltam, hogy már kiolvastam a funtinelit. Elkezdtem azóta egy másik WA-et, A kastély árnyékában-t, de meg sem közelíti, így nem is haladok vele. Lefekvés elött a hogyishívják kopasz esztéta, Réz András Mozibubus címü könyvét olvasom. Szerintem kevés lehet az egyetemi fizetése, és megélhetésböl írogat. Annyira halvány gyenge ez a könyv, és a filmelemzésnek csúfolt röpiratai, hogy két mondat után tíz oldalt lapozok, aztán inkább villany leó.

Hozzászólok

Security Code: