Sosem voltam egy rendszeresen diszkóba járó csajszi. Csak akkor mentem, mikor a barátaim annyira unszoltak, hogy na, gyere már. De ezek az alkalmak örökre emlékezetesek számomra, mert estétől hajnalig gyakorlatilag meg sem álltam a tánccal, mindenféle gyorsító nélkül.

Kitáncoltam magamból a reménytelen szerelmeimet, vagy épp az aktuális titkos szerelmemmel táncoltam, és folyamatosan azt sandítottam, milyen jól is táncol. Ráadásul karcsú voltam, jól néztem ki.

Szóval kitáncoltam magamból nem csak a szerelmeket, de a boldogságomat is, és volt miért várni a hétfő reggeli iskolakezdést, mert a Semmiről lehetett beszélni, élményezni egész nap, és bizalmasabban vigyorogtunk össze az osztályban a barátokkal. Egy élménnyel beljebb kerültünk időről időre.

IGAZI fiatalság volt: önfeledt, kevésbé tudatos, de csakis a boldogságra koncentráló, vérbő, teli szeretettel, egymás iránti végtelen rajongással.

Das waren Zeiten.

This entry was posted on Sonntag, November 29th, 2009 at 12:42 and is filed under E/1. személy, Múlt.