Sok minden megtörtént már velem, de még sosem butáztak le. Tegnap ez is megtörtént:) Nosza, túlélhetö. Vannak ennél fontosabb dolgok is. Itt van például a Györgyike.

Sosem találkoztunk vele. A lánya talált rám a rákbetegek fórumán. Györgyikének ugyanaz a betegsége, mint anyának. Aztán egyszercsak csörgött a telefon,  ö volt az. Sokszor telefonált, és mikor otthon voltam, én is mindig beszélgettem vele. Alig jutottam szóhoz, de jó volt ez így. Györgyike hangja bársonyos volt. Olyan igazi búgós, akár a hajszárító hangja. Mint egy mesemondó. Végtelen kedvességgel beszélt akkor is, mikor a kálváriáját ecsetelte. Csodáltam. A kitartásáért, a hitéért, az erejéért. Különösen nyitott lény volt. És amikor csak jól volt, azonnal dolgozott, és amikor csak jól volt, telefonált, és anyát bíztatta. Anya mindig várta a hívásait. És ugráltam örömömben, mikor azt mesélte, eltünt a daganat a tüdejéröl, aztán, hogy eltünt a daganat a májáról.

És egy ideje nem hív minket. Megkerestem a lányát az iwiw-en és érdeklödtem Györgyike után. Több, mint egy hét múlva érkezett a válasz. Györgyike, szeptember 6-án meghalt. És most bajban vagyok. Mert ha hazamegyek, anya megint kérdezni fogja, mi lehet vele. És nem tudom, elmondjam-e neki.

This entry was posted on Freitag, September 12th, 2008 at 20:17 and is filed under Allgemein.