Goji bogyó
Januar 7th, 2010Még mikor otthon voltam, kerestem anyának valami alternatív növényt, amivel a máját és a teljes szervezetét regenerálni lehetne. Így akadtam a goji bogyóra, magyarul farkasbogyóra. Rendeltünk ebay-en, kilóját ca. 20 euróért. Most csöngettek, megérkezett, megkóstoltuk, és a félelmeimmel szemben, hogy valami ehetetlen íze lesz, csúcs szuper! Pontosan olyan, mint a mazsola, korlátlanul lehet csipegetni, és még szép is:)
Észak-Kínában, Ningxia Hui tartományban, a goji hazájában ahol naponta fogyasztják, 16-szor több a százéves vagy annál idősebb ember, mint az ország többi részében. A régió lakosai sokkal aktívabbak, egészségesebbek és energikusabbak, mint hasonló korú társaik a nyugati kultúrában. A kicsi, vörös gojit a hagyományok a “hosszú élet gyümölcsének” tekintik, és kulcseleme az egészséges étrendjüknek. A kutatók, akik a gyógynövényeket tanulmányozzák, egy csomó tápanyagot azonosítottak a gojiban, ami segít az embereknek, hogy hosszabb és egészségesebb életet élvezhessenek.
A hagyományos keleti gyógyászat már több mint 5000 éve használja. Az osi kínai gyógyászatban a szem, a máj és a vesék gyógyítására használták. A kínai orvoslás szerint a máj felel látásunkért, így “tiszta” májjal búcsút mondhatunk a szem problémáinak is. A tradicionális kínai gyógyászatban évezredek óta különleges és fontos szerepe van a lícium (Goji Berry) gyümölcsének.
A kínai emberek egészségmegőrző (immunrendszer erősítő, májvédő, látásjavító, keringésjavító) és nemi vágyserkentő szernek tartják. Fogyasztják nyersen, gyógyteába áztatva, kompótba keverve és levesbe főzve.
Tápanyag tartalom szempontjából nincs párja: 18 különféle aminosavat, köztük a 8 esszenciális aminosavat is tartalmazza, amelyek létfontosságúak a fehérjék felépítéséhez, ezenfelül 21 ásványi anyagot többek között cinket, rezet, vasat, kálciumot, szelént, foszfort, germániumot. 500-szor több C-vitamin van benne mint a narancsban, ami nélkülözhetetlen az egészséges sejtfejlődéshez.
A bolygónkon ismert növények közül ebben található a legtöbb béta-karotin, ami a zeaxantinttal, luteinttel együtt semlegesítik a szabadgyököket, csökkentik a börrák kockázatát és az időskori szemproblémák kifejlődését. B-vitaminok közül a B1, B2, B6 -ot, valamint E-vitamint tartalmaz. Ellaginsav tartalma miatt megvédi a DNS-t a mutációktól és rákmegelőző hatású. Az egyedülálló L.B. Poliszacharidok, amik megtalálhatók benne, szívvédő, rákmegelőző és immunstimuláló tulajdonságokkal rendelkeznek. (forrás: liciumgyumolcs.hu)
Bizonyított jótékony hatásai:
- szexuális zavarok
- allergiák
- öregedés-gátlás
- látásjavítás
- izületi gyulladás, gyulladásos állapotok
- fizikai állóképesség/energiaszint javítása
- vérképzés
- rákmegelözö hatás
- szív- és érrendszeri problémák kezelése
- felnöttkori cukorbetegség kezelése
- emésztöszervi panaszok
- magas vérnyomás
- immunitás
- terméketlenség
- májvédelem
- kóros elhízás
- szájüregi betegségek
- rákbetegek kezelése
És ugye anyukám esetében nagyon fontos a májvédelem (és még sok minden más). Ahogy az oldalon olvasom, hatékony a sugárkezeltek védelmét tekintve is!


Januar 7th, 2010 at 18:39
Hinnye, de fontos volt, amit ide leírtál és nekem is!
Januar 7th, 2010 at 18:59
Azert is írtam leginkabb!:)
Januar 8th, 2010 at 01:34
erdekes, en eppen tegnap olvastam/hallottam eloszor errol a bogyorol! Mo.-n kaphato vajon? na majd utanakutatok egy picit….:)
koszi az infot, Fermi, nalunk is elkel(ne) egy-ket kuranyi mennyiseg :)
Januar 8th, 2010 at 11:46
Szia Tejas,
kaphato, igen, de ebay-en olcsobb. A linken asszem lehet rendelni is.
Januar 30th, 2010 at 17:41
Hello
Aszalt változata itt kapható:
http://www.biosziget.hu/farkasbogyo-aszalt-licium-goji-bogyo-p-419.html
Kellemes íze van, a mazsola és az aszalt papayához hasonló, nekem bevált.
Juni 22nd, 2010 at 11:12
Goji bogyó koncentrátum pedig itt kapható:
http://aktivegeszseg.hu/?q=catalog/1
Januar 3rd, 2011 at 23:36
A Keleti pályaudvaron van egy aszalt gyümölcsöket áruló kis bódé (szemből nézve a 4 középső vágány közül a bal oldali mellett), ahol 440Ft/10dkg áron mindig kapható a bogyó (ahogy néztem ez egész olcsónak számít). Mivel kellemes ízű és állítólag egészséges is, én rászoktam, hogy minden héten vegyek belőle 5-10dkg-t, aztán ezt szoktam nassolgatni… Tetszik benne, hogy natúr bogyók, azaz nincs pl. cukrozva, meg semmi ilyen, és hogy vásárlás után néhány napig még teljesen friss, kissé rugalmas anyagú, kb. mint egy mazsolaszem. Jól esik elrágcsálni. Egy hét alatt viszont meg kell enni, mert utána már érezhetően kezd megszáradni/keményedni.
Juni 26th, 2011 at 19:45
Hello
itt lehet kapni, jó minőségűt:
http://www.biosziget.hu/farkasbogyo-aszalt-licium-goji-bogyo-p-419.html
Juni 26th, 2011 at 19:46
Itt van pár leírás hogyan lehet fogyasztani:
http://farkasbogyo.hu/
A joghurtos nagyon jó!
Juni 28th, 2011 at 20:10
Érdemes ám megnézni a vásárolt goji bogyó latin nevét!!!
Ugyanis van a Lycium Barbarum és a Lycium Chinense Miller. A kettő között nagy különbség van és a keleti-pályaudvari olcsó bogyó azért olcsó, mert…
”
Az észak-kínai Ningxia Hui Autonóm területen élők számára a Lycium bararum L. egy kisméretű, vörös, gyógyhatású bogyó, amelyet a nyugaton élők farkasbogyóként ismernek, Ázsia-szerte pedig Di Gu Zi-nak, Kei Tze-nek vagy Gou gi zi-nek (Gojinak) hívnak.
Kínában csupán 10 Lycium faj létezik. Ezek közül 7 faj, 3 fajta és 35 kultúrnövény-változat található Észak-Kínában. Ezek közül a legnagyobb megbecsülésnek gyógyhatásának köszönhetően a Lycium barbarum örvend. A többit rosszabbnak vagy másodrangúnak tartják.
A Lycium barbarum kizárólag Észak-Kína Sárga folyóhoz közeli kis területén nő: a Ningxia Hui Autonóm Területen és a Xinjiang Uygur Autonóm Területen.
A Lycium Chinense Miller, a farkasbogyó nagyon közeli, mindamellett jól megkülönböztethető rokona mind a tápanyagtartalmat, ind pedig a bioaktív tulajdonságokat tekintve kismértékben alulmarad a kínai farkasbogyóval szemben. A Lycium Bhinense Miller Észak-Kína Ningxia, Gansu, Hebei, Nei Monggol, Qinghai, Shanxi és egyéb területein őshonos.
2001-ben és 2002-ben összehasonlítottuk a kínai farkasbogyó antioxidáns értékeit egyéb, Kínában található farkasbogyókéval. Jóllehet mindkettőt bármilyen ismert tápanyagnál értékesebbnek tartottak, a Lycium Chinense jelentősen kisebb ORAC (antioxidáns) értékkel bír (202 vmTE/g), mint a Lycium barbarum (303 vmTE/g).
(idézet Gary Young ND, Dr. Ronald Lawrence PhD. és Marc Schreuder - Ningxia Wolfberry: A Tökéletes táplálék c. könyvből)
“