Először epret szedek, beleszagolok a levelek közé, húha, az eper is afrodiziákum? Aztán tépek pár szál indiszkréten erős illatú kaporszálat. Csupa oppozíció ez a növény - gondolom -, mert az illat több, mint erőszakos; igazi rámenős duft. De ott a szára, rajta a levelek, akár a vörösfenyő, ahogy a földrajzkönyvben szerepelt: “fátyolos, áttetsző, selymes”. Aztán kedvet kapok, és kihúzok egy friss hagymát. Olyan titokzatosan roppan, ahogy elszakítom az anyaföldtől, hogy valami fura kéj szökik fel a gyomromig, na még egyet. Húsos, de még karcsú, fején kócos a haj, benne apró földrögök. Az orromhoz emelem, nagyot szippantok. Ez a félig nedves, bojhos földszag, ez is a gyengém. Végül hat darabból kész a hagymacsokor. Nézd, ott nő a zeller, itt egy kis lestyán, ezek itt miniparadicsomok, ezek itt nagy bokrokká nőnek. És a citromfű? Lehet a süti szélére biggyeszteni majd. Aztán két lépésre jobbra a meggyfa. Mekkora szemeket könnyez: gyűjtöm a tálba, csupa vörös az ujjam. Végül megállok a szederbokor mellett. Roskadásig tele zöld kis gumókkal, mekkorákat fogunk itt csemegézni.

Eper, hagyma, kaporlevél, meggy. Így indulok holnap Ráckevére. Imádom az ilyen ajándékokat.

This entry was posted on Donnerstag, Mai 29th, 2008 at 21:06 and is filed under Allgemein.