Akár egy megviselt bőrű dög.
Vagy édes húsú hiénakölyök?
Kopott szőrű, kóbor farkastincs?
Szajhák vére folyik ereiben, a kincs.
Vagy lucsogó, rizsporos ringyó?
Vállamra kínálkozó, pimasz dongó.
Vagy szétszeretni való kurvaféle?
Romlottan csörgedez higanysűrű vére.

Söpörjön rajta végig elfeledt’ szemérem,
szégyen:
elkaphatatlanul
úgy, mint az ösztön lapul
és végül mindig kidugja fejét
a mázból serényen.

* * *

majd olcsó-édes hazugságokat
maszatolok rúzstalan szádra
felcsókolhatod ajzottságomat a padlásra

meztelenséged becsapós maskaráját
szapora galambokkal hordatom szét,
hogy megnyíljék végre az öröklét
egy cserép alatt
ekkor beszűrheted önmagad
összehordott fészkembe,
feltörhet törékeny fűlakat,
csivitelhetsz
ódon fióka, a lelkemben
akár jó is lehet neked
dobogó begyemben,
ellendítem a faltól a létrát,
nem mászhat senki más,
a testemben is ledől
a korlát,
és amint lajtorja
lendül a légben:
megtisztulhatunk
baljós körívében