Ülünk anyával az urológián, a váróban. A két vizsgáló ajtaja tárva-nyitva. Nem zajlik semmi egyikben sem. Pont olyan egyszerre megnyugtató-vesztélytelenek, árvák, mint a tantermek augusztus elején.

Aztán jön három nővér (hihi). Az egyik bemegy az első vizsgálóba, magára csukja az ajtót. Hallom, csörömpölnek az eszközök. A másikba pedig a másik kettő. Ők nem zárják magukra az ajtót. Belátni egy szekrényre, a nővérek a szoba másik sarkában szöszölnek. Hallom, súg a papír.

Nagyon kába vagyok. Sokáig csak arra figyelek, hogy olyan, mintha üvegbúra lenne a fejemen, és az alól hallanám a hangokat. Balra tőlem egy középkorú, frissen zuhanyzott illatú férfi, jobbra tőlem anya. Odébb még négyen. Én meg a búrán belül. Az egymilló gondolatommal.

Aztán észrevétlenül szétoszlik a búra, és már fel is fogom, amit a két nő minden visszafogottság nélkül tárgyal. Határozott, erővel teli hangon. Mondom, mi kinn ülünk, ők benn. Hogyaszongya az egyik (itt kezdek el hallani):

- Ja? Hogy mondjam meg, hogy mennyire érdekel? Hogy tudjad? Ja? Jó. Hát határozottan.
- Hülye vagy te. (Azt is töröjjedleerika.) Mondjuk mindenkinek megvan a maga kedvence. Én a Hegedűs doktort szeretem. Annak mindig tiszta a papucsa. Érted, én ezt mindig figyelem. Te mire figyelsz?
- Na? És? Tudja? Figyelj, az éjszaki ügyeleteket kismilliószor átbeszélgettünk. Le se feküdtünk aludni.
- Na mer’ az aztán jelent valamit. Készítsébekesztyűterikamer’kifogyott.
- Hát nekem jelent. Le is feküdhetett volna aludni, nem?
- Erika, nekem is van kedvencem, mondom, a Hegedűst én lefigyelem. Aneszt a felesége. Erika, felesége van, meg gyereke, na én nem.
- Most akkor szóljak a főorvosnak? Itt várják kinn. Már mondtam anyámnak is egyébként. Nekem sokat számít, kivel tudok elbeszélgetni. Aztán lesz, ami lesz.
- Na inkább mossálfölerika, felejtős.

Mosolyogtam végig.

This entry was posted on Dienstag, September 1st, 2009 at 10:44 and is filed under Anya, Emberek, kórház.