Ma épp betöltöttem a 29. terhességi hetet, azaz a 30.-ba lépek. Most már csak 10 hét és itt a gyerek. A tíz hét ugyanannyira hosszú, mint amennyire rövid. Sokat érzem, ahogy mocorog és már nagyon örülnék, ha meglenne a kiságya, pelenkázója, fürdőkádja is. Napról napra egyre nagyobb a hasam, most már tényleg olyan, mint egy hordó. Elvileg a gyermek most már kb. 35 cm hosszú és 1,2 kg. (!) A terhességgel most jól elvagyok, és a munkában azt érzem, h. nagyon élvezem, és miért nem lehet egyszerre dolgozni majd és gyereket nevelni? Az biztos, hogy nagyon fog hiányozni a munkám.

Ezenkívül két alkalom elég volt ahhoz, hogy felfedezzem: mindig ugyanazt a három példát hozza, miközben én úgy teszek, mintha pofára esnék az okosságaitól, viszont az igazság az, hogy kurvára untat. Nem megyek többet. Szerintem én magam is le tudom beszélni a drága gyermekemmel, hogy hogyan lenne ideális megszületni, nekem pedig szülni és ezerszer jobban bízom magunkban, mint ebben a fasziban.

Ez az eset továbbá elgondolkodtatott azon, hogy kibaszott sok lélekrestaurátor lehet ebben a városban. Biztos legtöbbjük jóindulatúan végzi a munkáját, de köszönöm, én ebből kimaradok. Ahogy ezen gondolkodtam, arra is rájöttem, hogy nagyon nehéz igazán érdekes emberekkel találkozni. (Ezen el is szomorodtam.) Ezt mondta nekem Á. is, de akkoriban nem is értettem teljesen. Most már sokkal jobban. Szóval nem lesz sámánkodás a gyerekkel.  Okos ő magától is, nem kellenek közvetítők.

De most tényleg. Egy magát spirituálisan magasan fejlett lénynek tartó lény hogyan veheti a bátorságot, hogy konkrétan lebasszon azért, mert nem élek a férjemmel? (Ami a gyakorlatban tényleg úgy néz ki mostanában, hogy péntektől keddig itt van, szerda-csütörtök Bécs, aztán megint itt.) A legnagyobb bajom, hogy valahogy be kell neki adnom, hogy többet nem megyek (többek között emiatt, és amiatt, mert kispályásnak tartom), de kamuzni sem akarok. Javaslatokat a szerkesztőségbe.

Már nagyon várom, de még növekedjen szépen a hasamban. Szombaton leszek 7 hónapos terhes, time sure does fly!

A.-val sokat beszélgetünk a családunkról, és valójában kicsit úgy van, hogy nagyon nem ideálisak az állapotok, de a lényeg, hogy mi jól vagyunk. Azt várom nagyon, hogy hárman feküdjünk az ágyban, és A.-val sztereóban babráljuk a gyereket:) Április 24-től várható a szülés, és hirtelen nem is tudom: akkor már zöldek a fák?

Már többedszerre álmodom ezt, és csoda-csodaszép ez.

“A legszuperebb anya a nem túl boldogtalan, önazonos anya.” - ezt egy blogban olvastam mint komment és tényleg:)