Jó sokáig bámultam bele az éjszakába, míg végre el tudtam aludni. Végre hagytam magam kicsit beleereszkedni, hogy papa, mama ésatöbbi, hiányoztak, megéltem a hiányukat, nem fordítottam el a lelkem.

Aztán végtelen hülyeségeket álmodtam. Ott volt a volt barátom, D. családja, teljes felhozatalban, nagy asztal körül, és végig azt pletykálták ki, hogy micsoda bazári temetést rendezett a családom. Aztán a szemébe néztem D. kislányának, nagyon édes volt, és nagyon fájt a szívem, hogy bezzeg annak a nőnek lett tőle gyereke, engem meg átbaszott.

Aztán mégiscsak valahogy megkörnyékezett engem D., hogy találkozzunk itt és itt, és feküdjünk le egymással, mert ő még mindig velem szeret a legjobban. Én jeges rémületben voltam, de sodortak az események. Ha egy férfi nyomat, nagyon nehéz ellentartani, főleg, ha megsimítja a karjaimat, és olyan bizalomgerjesztően néz,  mint ahogy D. tud(ott). Végül kóvályogtam a nagy házban, kerestem, hogy mikor bukkan elő D., aztán nagy nehezen jöttem csak rá, hogy mindenki be volt avatva, csak én nem, hogy ez az egész csak egy szivatás. Megszégyenülten kullogtam haza, és az ment a fejemben, hogy soha többet egyetlen férfiban sem fogok megbízni.

This entry was posted on Sonntag, März 29th, 2009 at 12:08 and is filed under Allgemein.