Olvasom Szabó Magdával kapcsolatosan, hogy anyja, Lenke utolsó mondata az volt, hogy: “Annyi titkom volt…”. És ez nekem annyira tetszik. Olyan, nem is tudom, megejtő. Azt érezni belőle, hogy mennyire szerette a saját titkait. Nem érzem, hogy ezek elhallgatások lettek volna. Nem. Ezek édes, mások számára nem érthető ékszerei voltak Lenkének. Én is tele vagyok ilyen ékszerekkel.

Régen amikor még sokkal szelesebb voltam, igyekeztem mindet kiszórni a környezetem elé, muszáj volt villognom velük. Ma már az az édes, hogy rejthetem őket. Mások úgy sem értenék. Nekem jelentenek csak valamit. De nekem nagyon sokat.

Nem tudni, lesz-e abban a kegyelemben részem, hogy lesz egy lányom, akit, miután felnevelek, el tud szakadni pár pillanatra attól, hogy én az “anyja” vagyok, én pedig attól, hogy ő az én “lányom”, és mint két, a Földön tán nem először összetalálkozott lélek pár titkot cserélünk egymás közt.

Annyi-annyi titkom van:)

This entry was posted on Freitag, März 27th, 2009 at 02:33 and is filed under Allgemein.