Rutinvizsga kipipálva. Lelkiállapotomról tudomást sem véve reggel a “Délelőttök a kádba’ “-val indítottam, kivasaltam a hajam, kiscipő, blúz, anya nyaklánca a nyakamba - hogy majd én nagyon sugárzom. Be is jött: mégcsak húznom sem kellett, én választhattam ki, mi az a feladat a nem kötelezők közül, amit bemutatok (kézifékes indulás).

Aztán Pécs, anya, kórház. Az az igazság, hogy még csak elképzelni sem tudom, miféle félelmek fogságában van szegény. Ácsorgunk a folyosón, beszélgetünk, és ilyenkor, köntösben mindig sokkal kicsit, sokkal törékenyebb. Akár egy kislány, és rossz ott hagyni, és látom, hogy vissza sem fordul az üvegajtón túl, nem néz utánunk, és tudom, hogy könnyes a szeme. Annyira izgulok idebenn, hogy már írni sem tudok róla. Holnap műtik kilenckor. A mágikus kövek az én tenyeremben lesznek. A smaragdzöld szív, amit tőlem kapott, már a táskájában lapul. Istenke, segítesz neki, punktum.

This entry was posted on Dienstag, April 8th, 2008 at 16:29 and is filed under Allgemein.