Lementem vasalni, pedig kurvára semmi kedvem nem volt, de erősebb volt a lustaságomnál az, hogy szegény anyám, tuti, ezen idegesíti magát, hogy ott a vasalnivaló, jaj, egy hétvége nem telhet el vasalás nélkül. Ő feküdt, én vasaltam, közben ment a tévé, néha szóltunk egymáshoz, óvatos csevej, szerettem volna, ha jó kedve van.

Aztán felkelt, és lehozta az átvasalandó ruháit, mert ugye holnap tanévnyitó, nagyon szeretne menni dolgozni. És ahogy jön le, rákezd: - Hogy micsoda kuplerájt csináltál ott fenn a szekrényben, az egyszer nem igaz….(mert a maradék cuccomat, ami itt van, azt bebasztam az ő gardróbszekrényébe, ahol eddig pedáns rend volt) - folytatná tovább is, de én leállítom: - Anya, légyszíves most hagyd abba, tudom, mi van fenn, ne mondjad el nekem, hanem szépen kérlek, hagyd, abba. De nem hagyta. Én már úgy vasaltam, hogy csapkodtam a vasalót a pólókhoz.

Ekkor lépett be anyám húga. Épp a maradék száradt ruháért mentem ki a teraszra. Én vissza, ledobom az ágyra a ruhákat, látom, anyám húga beszél anyámhoz, én fel ide a szobába egy cigire. Flig se szívtam el, hallom ám lentről a dödögést. Elnyomom a cigit, visszamegyek, befejezni a vasalást.

Anyám csak mondja a húgának, hogy elege van az apámból, jobb lenne visszamenni dolgozni, addig se látná stbstb. És már áll az állványnál és ő vasal. Engedj vissza - mondom undok módon. Vasal tovább. Engedj már vissza - és arrébb taszítom. Anyám kimegy a konyhába, elkezd valamit pakolni, húga utána, aztán húga vissza hozzám a szobába.

- Jól van, nyugi - mondja nekem kedvesen. - Nem nyugi, érted, a kurvaistenbassza meg! Mit nyugi, bazmeg? Mit nyugi????!!!! Pakolok itt is, pakolok Bécsben is! - üvöltöm, és a vasalót úgy a vasalóállványhoz baszom, hogy csak úgy nyekken. - AZ ÉN GONDJAIMRÓL KI TUD??????????????SENKI!!!!!!!!!!!!!!!! - ezt már üvöltöm, közben szorítom vissza a bőgést.

- Na én utánam neked nem kell pakolni, kislányom, abba is hagyhatod a vasalást - jön anyámtól a mártír szöveg. - Anya, nem erről van szó!!!! Nem erről!!!! (Közben anyám húga, gondolom, haza osont.)

Én vasalok tovább. Már csak pár darab van. Anyám hallom, pakolja ki a mosogatógépet. És végig SZISZEG. És én erre a sziszegésre ANNYIRA allergiás vagyok, hogy előhozza belőlem az állatot, és nagyon, de nagyon-nagyon nehezen tudtam magam türtőztetni, hogy utána ne menjek. És SZISZEG: - rohadt ssssszemét, mocskos sssszemét…..(tányércsörgés), rohhhadtssssszemét. (Ezek itt mind apámra.) (Apám a teraszon fekszik, nem szól semmit, csodálom.) Én benn vasalok, és csapkodom a vasalót, és azon gondolkodom, hogy beülök az autóba, és az első betonfalba padlógázzal belehajtok. Hogy nem érdekel, leszarom, elegem van.

Aztán anyám vissza a szobába. Nem szól semmit. Én vasalok. Háttal ül nekem az ágy szélén. Kurvára sajnálom. Nem tudtam magam türtőztetni eléggé. Pedig rá kellene most tekintettel lenni. De akkor se bírom én sem a végtelenségig! Látom, törölgeti a szemeit. - Anya, nem kell sírni, mindenki be van feszülve, mindenki ideggyenge, ennyi - mondom neki tárgyilagosan. Nem válaszol. Miért is válaszolna? Sokszor nem válaszol, ha pofázok hozzá.

Szégyenlem magam, persze, és ötvenszer végiggondoltam, miközben tombolt bennem a dühroham, hogy most kibaszott nagy, világraszóló balhét csapok. Kiengedek mindent. De most már örülök, hogy meg tudtam állni. Szerencsétlenek, a kurvaistenbasszameg, de ahogy A. mondaná a híres dalszövegből: “néha elég egy szikra”……

Zsinórban cigizek.

This entry was posted on Sonntag, August 31st, 2008 at 16:00 and is filed under Allgemein.