A rokonok hoztak rengeteg fotót, és annyi csodaszép, saját véremből való dundi, husipofa kislányt láttam régi képeken, a nagyanyámat, amint áll a teraszon, derekán a tésasszonykarjaival, hogy a lelkem úgy fel lett kavarva, hogy nem férek magamba. Ficánkolt a méhem, mert csodáltam ezeket a nőket, akik gyerekeket szültek, neveltek, térdig csatangoltak állandóan a hétköznapokban. Anyám húga, láttam, csupa könny szemekkel nézi a Dórit, ahogy zabálnivalóan édesen ül kislányként a fotelben, tetőtől talpig csiniben, hát én is oda-vissza-átlósan el voltam érzékenyülve. Ezek családanyák.

This entry was posted on Samstag, März 28th, 2009 at 23:27 and is filed under Allgemein.