Élek és majdnem virulok, rengeteg minden zajlik bennem, amiket majd egyszer, a kellö idöben ki is fogok fejteni. Mindenestre igaza van Gandalfnak, mikor azt mondja, hogy egy igazi varázsló sosem érkezik se túl korán, se túl késön, hanem mindig a legmegfelelöbb idöpontban.

Egyébként tegnap este megnéztem végre az összes Gyürük urát, és hát persze teljesen beleszerelmesedtem a történetbe, még a Drágaszágot is imádtam (és azóta szeretek is úgy beszélni:)*), és mivel - szánom-bánom bünömet - még nem olvastam a könyveket, hát ez lesz a következö nagy olvasási projektem.

Ma este pedig újra voltunk Eva-nál, akiröl már korábban is írtam, és ismét nagyon jót beszélgettünk. Feltöltödve jöttünk haza.

És még volt olyan is, hogy elalvás elött verset írtam fejben, de belealudtam, reggelre pedig csak valami kusza gondolat maradt az egészböl, valami olyasmi, hogy milyen az, mikor az Isten a fényt a földre csorgatja (merthogy az Örségben káprázatos a vénasszonyok nyara). És ha már Isten, és fény, hát nem állok félre a lecsorgó fény elöl, hanem inkább alá, hadd jöjjön belém a fejem búbján, aztán, ígérem, eresztek a földanyának is, hogy lombosodjanak az árvácskáim és még harapósabb-zöldebb legyen a fü.

*legföképpen ezt: “szietni kell, hobbitockák, dorszan, dorszan, mert meglátnak:)”

This entry was posted on Mittwoch, September 30th, 2009 at 00:34 and is filed under E/1. személy, Lélek.