Eszenyi Enikő, Udvaros Dorottya és Faludy Mariann vagyok egy személyben Szabó Ildikó: Csajok c. filmjéből. Egy négyzetméter vodkát. Évek óta csak pinaaaa, faaasz. A csillagos ég, ga-ran-tál-tan leleszneked hozvaaa. Még a szar is le van szarva. Ezek mind kulcsmondatok a filmből.

Egyébként, hogy hogy vagyok? Délelőtt varratszedésen voltam anyával. Nyílt az ajtó, kikukkant, nem ám kinéz, kikukkant a doki. Imádlak - gondoltam, ahogy rajongani tudok bizonyos férfiakért. Bejöhetek én is? Persze. halál nyugalommal szedi a varratokat, én felváltva nézem anya arcát, fáj-e neki (nem), és a doki seggét. Semmi különös, lapos, de lazán áll, pont úgy, ahogy szeretem, hátul a piros kórházi pecsét. Bírlak. Aztán felállunk, ő a gépnél ül, én a háta mögött. A csipeszek felett a tükör, belesandítok, bazmeg, de ronda vagyok ma is. Valahogy megcsúnyultam. Olyan erőszakos alkoholista kurva fejem van, és a szemöldökfesték még túl erős, oldalról kövér, hajam zsíros és copfba összefogva, ami aztán a legszarabbul áll, ez van, ennek se tudok tetszeni, ott bassza meg az egész, pedig a képzeletemben, ahol édes bűbáj, magas, vékony, rajzolt arcú, faragott hátsójú csalfa-édes-kacér-okos nőstény vagyok, ott azt gondolom, lennék a felesége, vagy a szép szeretője, aki körbenyaldossa, imádja, hogy még jobb legyen neki a feleségével, áh, szóval rám sem néz a doki, és tökéletesen megértem. Hálás vagyok, amiért az anyámmal tökéletesen bánik, csupa emberség, laza lelki tartás, szívélyesség, nyugalom, biztonság, megint kifogtunk egy álomembert. Szóval déli tizenkettőig rajongtam.

Aztán hazaértünk, tettem-vettem, már várom, hogy holnap újra Bécsben leszek, és látom A. arcát, és rögtön utazunk is, és ülünk a kocsiban, beszélgetünk, aztán késő este Stuttgartban tudja a halál, épp ez az. Hogy volt ma valaki, aki elvette a kedvemet, aki szemét módon kilopta belőlem a várakozást, pedig épp kezdtem örülni, mert olyan jó sóvárogni boldogan az után, akit szeretek, már kezdtem sokkal, de sokkal lazább lenni, mint eddig bármikor, és most ennek nyoma sincs, nem kell az okos szöveg, hogy nem ő vette el, hanem én spirázom magamban feleslegesen a dolgokat. Nekem most igenis ő vette el, ezt érzem, és nem először, és dühömben beültem egy kád vízbe, de a víz bugyogni és füstölögni kezdett a kövérségem körül, olyan morcos és berágott voltam, és egyszer sem néztem lefelé, csak, hogy ne lássam ezeket a zsíros melleket, fél üveg habfürdőt locsoltam még a vízbe, és ráeresztettem sok forróvizet, addig, amíg már fájt, és égette a combomat, lecsúsztam, a víz alatt hallgattam azt a furcsa, döngő hangot, lemostam az arcomat, és a tenyeremet sokáig úgy tartottam, kiolvastam a helyi újságot, minden hirdetést az utolsó betűig, áprilisban születtek, áprilisban elhunytak, nemzetőrség hírei, testületi ülésen hallottuk, kabbebazmeg, iskolás hírek, matekversenyről röviden és tehetségtelen olvasói levelek.

Ki akartam vasalni a hajamat, most pedig még mindig vizes, a hullámokat kifésültem, úgy nézek ki, mint a nagyapám húga, a Kata, aki torokgyíkban elhunyt tízévesen, és csupán egyetlen baszom nagy kép van róla, beillene valami thriller dvd borítójának, na ilyen vagyok én most, elnyűtt plüssfelsőben, kiszakadt melegítőben, melltartó nélkül, a szó a stúdióé.  

This entry was posted on Freitag, April 25th, 2008 at 00:35 and is filed under Allgemein.