Amíg A. aludni próbált belenéztem a magyar főzős müsorba (Hal a tortán). Ezekben a müsorokban mindig azt figyelem, hogy az ilyen-olyan idolnak beállított magyar promik milyenek is valójában. Kik ezek a sokak által irigyelt emberek? Mert tudom, hogy sokan vannak, akik úgy gondolnak ezekre a híres, vagy inkább ismert személyekre (legtöbbször NEM személyiségek!) mint valami megközelíthetetlen, okos, sokat látott, sokat tapasztalt lényekre. Elkeserítőek. Van az a részük, akiknél még csak tippelni sem tudok, miért is vállalták el a felkérést. Ilyen például Torgyán, Fiala, Albert. Ha nagyon belegondolok, csakis arra tudok tippelni, hogy pénzért manapság mindent, ők is megvásárolhatóak. Van a másik bagázs, a freshvikik, számomra tök ismeretlen sorozatszereplők, no name libák, akiknél, gondolom, minden arra megy, hogy minél többet szerepeljenek, minél több csatornán legyenek szem előtt. Valójában az övéké ez a müsor. Pont hozzájuk passzol az a kegyetlenül elbaszott narrátor a fater poénjaival. Ezeket tudja az a szakács atyáskodva kommentelni. EZ az ő szintjük. Láttam pár epizódot, de tíz perc után (miután lecsekkoltam a lakást), elkezdem baromira unni az egészet. Hogy van ez? Hogy lehet, hogy még egyetlen egyszer sem sikerült egy vacsora mellett tök jól elbeszélgetniük? NINCS téma. Vagy akkor a szakadék egy Fiala érdeklődése és egy freshviki szellemi kapacitása között, hogy egészen egyszerüen nem tudnak elérni egymáshoz (egymás szellemi látóterébe kerülni).

Aztán ott van a müsor kihagyhatatlan (show)eleme, a fikázás. Mindig van egy Finnyás. Mindig van, akinek soha, semmi nem tetszik. És ezt mindig a lehető legprimitívebb módon juttatja tudtára a többieknek. Itt nincs emberség, itt nincs tisztelet, itt nincs tapintatosság. Itt a bunkóság az teljesen oké. Az a bátor, aki nyíltan mer bunkó lenni. Az a faszagyerek, aki leszarja, hogy nem tanították meg viselkedni, és hozza a rossz formáját. Mert ő valaki, mert ő magyar celebritás. A nagy részüket páros lábbal basznám ki, hogyha az én asztalomnál így viselkednének, mint némely adásban az látható volt. És csak egy mellékszál (de talán mindennél fontosabb): olyannyira össze vannak nőve a saját szerepeikkel, hogy nem tudják magukat megkülönböztetni tőlük. De ők a hangadók, ők a minták, ők az irigylésreméltó szük prím, akiket Mari néni otthon úgy bámul, mint parasztember ötszáz évvel ezelőtt a Mátyás királyt.

És hogy miért is írok erről? Azért, mert megy valamelyik német adón egy hasonló müsor, “Das perfekte Dinner” címmel. És egészen más, pedig ugyanaz a séma. Egészen más. Nyoma sincs faragatlanságnak, durvaságnak. Valahogy nyíltabb, őszintébb, és nem ilyen véresen elfajzott, mint ez a magyar lófasz. Társadalmi tükör mindkettő. A. azt mondja: “sutyerákok”. És tényleg:)

This entry was posted on Dienstag, November 25th, 2008 at 03:13 and is filed under Allgemein.