Volt egy szabad órám Györben. A peronon figyeltem a szemben álló Rajka felé induló vonatot. “Nem lehet beszállni.” Ezen mosolyogtam, le szerettem volna fényképezni, de le volt merülve a gépem.

Aztán két sín között ülni. Ez a peron. Az egyik vonat az egyik, a másik irányba süvít, én pedig köztük. Mindkettö tehervonat. Nagyon furcsa érzés volt.

Aztán elövettem az egyik Polcz Alaine-könyvet. IKEA-s ceruzával jegyeztem fel a könyvtári könyv hátuljába skicceket. Arról, hogy utazni, úton lenni mindig jó, arról, hogy figyelve az utazókat, az ö izgalmukba kerülhetek, hogy micsoda dinamikája van az egésznek: elöször a várakozás, aztán a vonatraszállás, amikor elkezd indulni a gép, és végül az elernyedt búcsúztatók, ahogy hirtelen lelógatják az integetö kezeiket, és megindulnak az aluljáró felé.

A Polcz Alaine-könyv egyébként nem jött be. Nem tudom átélni a háborús történeteit, és az egész nö valahogy nagyon idegen.

Mikor hazajövök, mindig, ahogy megnyitom a winampot, visszaigéződik az a hangulat, amiben legutóbb itt hagytam a lányos szobát.

Indulok vissza Bécsbe, kimentettem számokat az mp3lejátszóba, hogy útközben tudjak mire aludni. Kíváncsi leszek, ha legközelebb jövök, és megnyitom, mit fogok érezni.

Jó utat, Juditka, vár a császárváros:)

Reggel átmentünk Sopronba, hogy onnan induljak haza. Aztán kiderült, hogy aznap épp nem közlekedik a győri 11-es busz, így eléggé idegbajos lettem, végül úgy oldódott meg az egész, hogy A. elvitt Sárvárra, oda pedig eljött értem apa.

A.-val Sárváron lődörögtünk, ettem fagyit, ő pedig kókuszgolyót, aztán A. haza, én pedig várakoztam apára, aki meg is érkezett. Míg vártam, figyeltem az embereket a Fagylaltkertben. Ahogy jön egy terebélyes, 50-60-as asszonyság, és a bicikli hátsóüléséről lekapja fél karral az unokalányt. Az olyan érdekes volt. Egyből a karjaimban éreztem én is a mozdulatot, ahogy engem, régen, kislányként emeltek le az ülésről, és aztán ahogy én az öcsémet. Aztán a fagyizók sütizők ebben a békebeli cukrászdában, ahol nem flancos műsütik voltak, hanem mintha csak egy háziasszony készítette volna őket. Jöttek a vakációzók, akik fürdőznek a termálfürdőben, és most pedig uzsonnáznak. Olyan békés, kiszámítható, ártalmatlan délutáni hangulat volt a Városháza előtti téren. Olvastam közben az újságot, néha megnyaldosott a szökőkút vízpermete, megborzongtam, felnéztem a felhősödő égre, és arra gondoltam: én dél felé haladok, ott verőfény vár.

Aztán egyszercsak ott volt apa az utca túloldalán és indultunk hazafelé, mert várt a családi banzáj, bográcsozás, rétesezés, aztán majd kedd-szerda megint kemó. De ennyire nem szaladnék előre.

Sok-sok boldog, kikerekedett pillanatom volt útközben. Látni a Balatont, Badacsonyt, a Kőröshegyi-völgyhidat. Árválkodó csodaszép napraforgót az útszélen, dombos, lágy vidékeken autózni, közben beszélgetni (kicsit megint apám kicsilánya lettem), letérni az autópályáról, hogy néptelen, tüneményes falvakon hajtsunk keresztül, ahol még virágzanak azok a tipikus, régi időket idéző igazi virágoskertek.

Bekocsizni Bálványosra, a kis zsákfaluba, ahol, amint véget ér az út, kis fogatos, víg kedélyű lakó igazít minket útba Tab felé. Nézni azt a nyugodt süppedtséget, ahogy ebben a szerpentines (bizony! a faluban szerpentin van!) falucskában élnek szombat délután az emberek (és a történelem hülyegyerekként ténfereg az utcákon).

Megállni gyorsan az útszélén, kiszaladni a porba, hogy lefotózzam a Kőröshegyi-völgyhidat, rácsodálkozni a hídtól nem messze vágtázó lovakra, szívni magamba a balatoni dombok dorombolását, áthajtani Tengődön, meglesni Ági vállig érő, gazos házát, ami mégiscsak sok bulit idéz fel bennem, míg végül hazaérkezünk, ahol a teraszon az egész népes família már eszi a gulyást, tolja befelé a mákos-szilvás rétest, Kajti levakarhatatlan, én nagyon fáradt, de minden jó.

U.i.: És akkor rákeresek Bálványosra, és ezt találom: “Véget ért Bálványoson a 2008-as falunap. Elkelt a tombolán a rengeteg ajándék, köztük két malac és egy pónicsikó.” Hát nem tök jó?:)

Erdőkkel körülvett dombok között bújik meg a 600 főt számláló aprófalu a Balatontól 15 km-re. A Kaposvárt Szántóddal összekötő közútról 10 km-re a Balaton előtt Kőröshegynél kell elágazni Bálványos felé. A településen 629 fő él. Érdemes egy kis időt szakítani és letérni Bálványos felé, hogy megérezzük a múlt század hangulatát, melyet a szép tornácos házak és a két templom idéz fel. (forrás: balvanyos.blog.hu)