Életem második legnagyobb szerelméről nagyon rég hallottam, viszont hosszú idő után éjjel vele álmodtam. Jött felém és átölelt, összeölelkeztünk és az ölelése pont olyan volt, mint anno a színház előtt. Aztán láss csodát, mit látok? Felfedeztem ma egy ismerősömnél a facebook-on. Megnéztem a fotóját és még mindig olyan gyönyörűek a szemei, mindkettő egészen más, amit annyira szerettem benne:) Bejelöltem.

Hosszú idő után újra beszéltem vele ill. leginkább róla. Ma, harmadikán vettem észre, hogy szilveszterkor írt smst a világ másik végéről. Tíz percre rá már beszélgettünk is. Egészen más volt, nekem, érzetre. Talán túl fegyelmezettebb vagyok, vagy szimplán csak félek, hogy kismamaként bárki is feldúljon (saját magamon kívül), de egész jól viseltem. Lehetséges, hogy hamarosan személyesen is találkozunk és elképzelni sem tudom, hogy milyen lesz viszontlátni. Persze a bogár beindult: szülés előtt már ne, mert túl bálna vagyok, de szülés után se, mert még mindig bálna vagyok. Mikor fogok helyrerázódni, szalonképes verzióra?

Aztán ma este hallottam egy riportot vele, amiben a magányról beszél. Nagyon szeretem a hangját.

Közben babaruhákat veszek a neten. A hasam ma hirtelen óriási lett, és valahogy nem is érzem jól magam, de szerintem azért, mert két napja A-val nagyon direkt beszélgetésünk volt, ami fél éjszakán keresztül tartott és leginkább kettőnk viszonya volt a topic.

A baba rendesen rugdos, ami változatlanul nagyon különös, szinte idegen, de egyben nagyon jó és semmihez sem hasonlítható érzés. A terhesség mint olyan nekem még mindig nem ez a madonna-állapot. Most már szinte biztos, hogy nem leszek egy elborult terhes kismama, és sose fogok olyanokat mondani, hogy életem végéig szeretnék terhes lenni. Arra koncentrálok inkább, hogy ne legyen semmi baj, szépen szülessen meg, és utána miénk a világ. De így terhesen? Csupa víz vagyok, nem tudok cipekedni, ha nem eszem két pofára a magnéziumot, húz a hasam, és olyankor félni kezdek, nem mehetek úszni és szaunázni,  egy csomó minden változatlanul hiányzik az életemből.

Amit a legjobban rühellek, az a rendszeres orvoshoz és vérvételre járás, a védőnők sovinizmusa, a tél, a szar ruhák, panaszkodjak még?:)

A lassan két évvel ezelőtti találkozó óta talán egyszer jártam arra. És tegnap. Csak mikor már közeledtem a KK kocsma felé, akkor jött az érzés, hogy végülis itt randiztunk először, lenn, az alagsorban. Szemben, a piac előtt találkoztunk. Messziről jött és valami elképesztő béna kabát volt rajta, ami miatt majdnem kicsit csalódott lettem, de amint látótávolságba érkeztek szemei, már nem számított a kabát.

Tökre féltem vele végigmenni az aluljáróban, szinte egymáshoz sem szóltunk és nem tetszett a profilja, és egyébként is: ODA nem randira mentünk, de randi lett belőle.

Valahogy születésnapja arra vitte tegnap az utam és azon a pár méteren ugyanúgy fergetegesen boldog voltam, mint régen. Néztem be az ablakon, odabenn emberek a boxokban. Arra gondoltam, hogy semmit sem tudnak se rólam, se róla, mégis, az a hely nekem olyan, mint a bolygó szívcsakrája, valami Bermuda-háromszög, dimenziókapu, feketelyuk, csillagkapu.

Hazafelé már esett a hó és emlékszem, szinte hajnal volt már, és néztem, hogyan csillan az orrán a hópehely. Akkor se szóltunk egymáshoz, csak másnap írt a skype-on, hogy mikor jössz újra.

“A szívem akár a láng, amely fordítva ég.”(Appollinaire képverse)

Vagy mondjuk a Teardrop?

A Noli előtti kanyar, balra a genovai öböl, jobbra a hegyek, balra még egy focipálya, a forróság, a menetszél, jaj, örök csodaszép emlék!

Hajnalban, a hír, hogy anya bátyja szívinfarktust kapott. Ötször élesztették újra. Aztán beérni az irodába, ahol Péter azzal a hírrel fogad, hogy hajnalban meghalt a nagymamája. Nézni a Margitszigetet az üvegen keresztül. Nézni befelé. Az a legnehezebb.

De ami a legrosszabb, h. holnap lesz a születésnapja. Tudom, h. nem szereti a hajcihőt a születésnapja körül, meg nem is beszélünk. De gondolok rá, egész nap majd, és az anyukájára. Arra a kis lényre, aki akkor 16:15-kor a világra jött. Aki nem tudja, hogy szeretem, de attól én még úgy szeretem, mint emberek a sót.

Képeslapom érkezett, mégpedig postával! Az én A.-m küldött nekem egy szerelmes Snoopy-t, szívvel, “Thinking of you” - felirattal, “Juditka” megszólítással. Totál levett a lábamról!:)

(Eddig ez a legnagyobb kincsem tőle. Nézem az írását, amit úgy szeretek, látom, érzem őt. Végtelen.)

Felírtam a lelkembe azt a pár pillanatot, A.-val, tegnap. Együtt élni valakivel, így, az egy csoda. Sosem hittem, hogy NEM lehet részem benne! Az meg nagyon durva, amikor az amúgy is mindig intenzívről kiderül, hogy lehet MÉGintenzívebb. From here to eternity.