Kicsit jobban vagyok, de amikor a semmiből elő terem egy gondolat, akkor nem látom a fájdalom legvégét, mélyét. Ha itthon takarítok, úgy csinálom, ahogy anya szerette. Aztán amikor kész vagyok mindennel, arra gondolok, hogy mi lenne, ha nemsokára betoppanna? És örülne, hogy nincs rumli, hogy meg van főzve az ebéd. A ruhái is a helyén vannak. Meg ilyenek. És akkor az valahogy a felszínen tart, hogy bármikor haza érhet. Pedig nem fog.

Vagy az a mély fájdalom, mikor tényleg a semmiből a gondolataimba jön a kép, ahogy fekszik meghalva, és ott a jobb szeme sarkában a kövér, fel nem száradó könnycsepp. Valamiért ez a könnycsepp nekem annyira, de annyira fáj…Mert nem tudom, miért volt, és csak bízni tudok abban, hogy nem a fájdalom miatt. Ez a könnycsepp…nem is tudom leírni, kiírni magamból. Amikor eszembe jut, meg kell állni, és várni, míg megint kimegy belőlem a hasítás.

Egyébként meg, elköltöztem Bécsből. Budapesten találtam munkát is, és van egy cuki kis lakásom is.

Amikor ide írok, az terápia, akkor a jelenbe kerül rögtön az elmúlt négy évem. Talán egy icipicit kezdem magamon kívül látni ezeket az időket. Hátha tudok majd ide írni még.

Annak közepébe’ kinyílott a rózsa…

Beindult a pályázgatás, meglátjuk, milyen sikerrel járok. Nagyon szeretnék már dolgozni, jó helyen, jó emberekkel, értelmes munkakörben.

Kb. október óta levelezek egy Grohmann nevü emberrel egy munka kapcsán. Utoljára karácsony előtt váltottunk mailt, hogy a munka kb. februárban lesz aktuális. Nos, a hirdetést tegnap újfent felfedeztem a karriere.at -n és írtam neki, hogy namivanmost. Azt a választ kaptam, hogy belső átszervezések voltak, így a magyaros munkatárs mégsem kell, úgyhogy tschüss. Hát nem vagyok boldog, és ilyenkor mindig elhatalmasodik rajtam az az érzés, hogy az osztrákok engem nem fogadnak be, és nem kellek sehova, senkinek, pedig nem vagyok egy hülyegyerek.

Egyébként pedig pont tegnap este kámpicsorodtam el teljesen, hogy minden barátom, családtagjaim messze, és megbolondulok a hiányuktól aktuálisan, és mit tegyek? Minden olyan bonyolult momentán, hogy egy dolognak nem kettő, de minimum négy aspektusa van, tudnám kibogozni.

Anya egyébként viszonylag jól van, csak utálom hallgatni, hogy mennyire tudatosan készül a halálára (ágynemüvásárlás ágyhoz kötöttség beálltára, levél megírása temetési instrukciókkal, családi aranyak egy helyre rendezése, ésatöbbi. Mit lehet erre reagálni, ha ezeket meséli a telefonban? Magamban tisztelem, amiért ilyen tudatosan rendezi az életét, de ha ezt mondanám neki, akkor azt mondaná, na kislányom, látod, te is belátod, és lemondtál rólam. ).

A goji bogyó egyébként nagyon bevált, filmezés közben majdnem kontrollálatlanul eszem, fincsi, édes, és tényleg jókedvet is csinál:)

Írtam ma a cégnek, ahova nagyon szeretnék menni, rögtön vissza is írt a fönök, hogy majd csak február/márciusban töltik be azt az állást. Úgyhogy addig is pályázgatok, és ha valahova felvesznek, el is megyek, aztán majd lesz, ami lesz. Kissé fel is b*sztam magam, hogy mikor lesz már munkám, pénzem, életem, ismeröseim, úgyhogy dekkoltam a kádban vagy egy órát.

Statisztának érzem magam, plusz értéktelennek, feleslegesnek, úgyhogy nagyon jó lenne, ha valami történne. Valami jó. Relaxként ma elkezdtem festeni “valamit”, amiböl az lett, hogy egy vásznat totálisan be- ill. összemaszatoltam, majd úgy dobtam ki, hogy csak úgy zúgott. Nem vagyok a helyzet magaslatán, az biztos.

Azt még nem is mondtam, hogy kedvenc hobbim a munkahelyek megpályázása. Mára kettö jutott: egy ügyvédi iroda és az ÖBB, az osztrák MÁV (na azért nem kalauznak).

Belecsaptam a lecsóba, miután egy tök jót beszélgettünk A.-val, és visszamondtam a munkát. Na nem azért, mert nem szeretnék dolgozni, hanem mert szépen kiderült, hogy három müszakban kellene dolgoznom, és mindezt kevés pénzért (relatíve, persze a magyar fizetésekhez képest jó, de én/mi itt élünk), napi két óra vonatozással, és semmi emelkedési lehetöségem nincs, csak ülnék amerikai filmekböl ismert kukszliban, és hát…ez nem az én világom.

Aztán ezután rögtön beszéltem is egy emberrel, akinél szintén benn van a Bewerbung-om, és pikkpakk le is zavartunk egy telefonos interjút. A. szerint szuper voltam, angolul is kellett (nagy meglepetés volt ám!), beszélnem. A kiválasztottak között vagyok. És ez a melóhely itt van 20 percre, egy spedíciós cég, ahol lehet tanulni, és emelkedni, ami nekem igen fontos, mert nem vagyok tamagochi.

Aztán benn van még kb. öt másik helyen is a pályázatom, mindegyik itt a közelben, kicsit szükítettem a keresésben, és vannak igényeim, mert hiába nem dolgoztam még Ausztriában, nem egy képzetlen hülyegyerek vagyok.

Ezek a hírek. A várkisasszony tollából, hihi:)

Igaz, még csak délre kell mennem. Elintézzük a papírokat, és utána indul a betanítás alias Einschulung. Egy biztosítónál fogok dolgozni, irodában, és elsösorban a magyar ügyfelekkel.

Mit mondjak, izgulok. Bemutatkozni, új emberek (meg tudom jegyezni mindenkinek a nevét?), mi, hogy, ésatöbbi. Tudom, hogy ezen át kell esni, és mindenki (én is) voltunk már elsö naposak egy munkahelyen, de azért, na.

Fura lesz, az biztos. De jó lesz emberek között lenni (és valami biztonság is, hogy magyarok is vannak), és fel lehet öltözni, csinoskodni, elindulni, pénzért dolgozni, megkeresni, céges karácsonyi akármin ott lenni, mert oda tartozom.

Sok minden fog változni. Pl. a szüleim hirtelen sokkal távolabb kerültek. Nem lesz egy hetes otthonlét, mert péntektöl vasárnapig alig lenne idö elutazni, ott lenni, visszautazni 700 km-t. (Fel kell nöni, tudom.)

Az is új lesz, hogy A.-val nem leszünk napi 24 órában együtt. Voltunk, három évig. Most, mikor reggel elindulok, még aludni fog:) Aztán a nagy fözések is hétvégére maradnak, és majd koordinálni kell a bevásárlást, takaritást, mosást, vasalást. Este fürdés, korán ágyba.

Kicsit tériszonyom van még, de minden új így kezdödik. Bízom a sorsomban, mert most is ide pottyant pikkpakk ez a munka, és lesz 13. és 14. havi fizetésem, és munkatársaim (!), keresetem, életem, saját. Szorítsatok:)

Anya ma kemón van, nulladik nap, úgy volt, hogy ma a 11-kor Györbe induló busszal megyek Bécsböl Györbe, onnan haza. De “valamiért” nem indultam el mégsem; kigondoltam, hogy inkább majd este elmegyek öcsémhez Pestre és onnan hajnalban direkt Pécsre.

11:05-kor megcsörrent a telefonom, hogy tudnék-e holnap munkába állni. ASZTA! MEGKAPTAM AZ ÀLLÀST!:))))))))

Túl vagyok életem elsö osztrák állásinterjúján, és sokkal lazább, kedvesebb, barátságosabb, gördülékenyebb volt, mint ahogy azt juditka eddig elképzelte. Meglátjuk. Mindenesetre megkönnyebbültem és nagyon örülök, hogy megálltam a helyem:) és még csinos és kiegyensúlyozott is voltam:)

Ma ismét beadtam hat helyre a részletes pályázatomat. Mal sehen, was passiert.