Tegnap volt az AIDS világnapja, ígyhát Themenabend volt az ORF2-n. Bambultam a müsorokat este, mikor is egy riportfilmet mutattak be egy amerikai házaspárról.
A férfi titokban rendszeresen csalta feleségét más férfiakkal, AIDS-es lett, és megfertözte a feleségét is. A film azt mutatta be, hogyan ápolja a nö a férfit, aki már a halála elötti utolsó idökben járt. Néztem a férfit, kifejezetten jóképü pasi volt. VOLT, mert most már üresd tekintetü, önmagát alig ellátni tudó roncs volt. A felesége áldozatos munkával ápolta. Az egész család megtekintette a férfi majdani sírhelyét is, a két fiúgyerekükkel is nagy harmóniában éltek.
Volt egy jelenet, amiben a nö a kertjébe ültetett el krókuszhagymákat és arról beszélt, milyen érdekes, hogy valamit eltemet a föld alá, és egyszercsak a láthatatlanságból felbukkan egy csodaszép virág.
Telt-múlt az idö, aztán egy reggel a férfi meghalt, megvolt a temetés.
Ahogy néztem, lejött hozzám a tv elé A. is, és beszélni kezdtünk az esetröl. Adott egy nö, akit megcsalnak, ráadásul nem egy másik növel, hanem egy férfival. Konfrontálódnia kell azzal, hogy a férje homoszexuális lett, és konfrontálódnia kell azzal, hogy öt is megfertözte, és halálra ítélte a férje a saját felelötlenségével. És mindezek után ÁPOLJA, minöségileg ápolja, lelkileg támogatja az életböl kivonuló férfit, a gyerekei apját.
Hát iszonyatosan felkavaró érzéseim támadtak, és csodálni kezdtem a nöt, hogy erre képes. Én nem tudom, hogy reagálnék egy ilyen esetre, de nagyon elgondolkodtató, micsoda nagylelkünek kell lennie az embernek ahhoz, hogy ezt véghez tudja vinni.
A nö elmondta, hogy a megbocsátás szakasza folyamatosan zajlik, és nagyon értelmesen beszélt, de bennem forrt a düh. Forrt a düh, mikor azt láttam, ahogy a férfi mondja neki: el sem tudod képzelni, mennyire szeretlek stb. Én nem tudom, mennyire tudnék egy ilyen megnyilvánulást elfogadni, befogadni, ELHINNI. Mert bassza meg ez a férfi, most ápolom, én, a megcsalt feleség, aki magam is halálra vagyok ítélve, ráadásul úgy, hogy azt kell végignéznem, csinálnom, ami majdan egyszer, ki tudja, mikor rám is vár.
Azóta sem megy ki a történet a fejemböl. A temetés után még volt egy interjú a növel. Feltette a kérdést: vajon azért csináltam ezt az egészet végig, mert SZERETTEM, vagy mert ENNYIRE HÜLYE voltam. Arra jutott, hogy szeretetböl. De az elmúlt tíz évben, mikor csak a férje ápolásával foglalkozott, minden hobbiját elhagyta, megszünt létezni, elmaradtak a személyes örömszerzö akciói, a barátai elmaradtak mellöle, és most itt maradt, feje fölött a bármikor bedurvuló betegséggel, és újra fel kell építenie magát, hittel, akarattal, erövel.
“A gyermek újra megszületik” - ez volt az elsö mondata a naplójában a temetés után. Vett magának új autót, sportolni kezdett, újra zongorázik, és hisz benne, hogy megéri, hogy a fiai megnösülnek és unokái lesznek. És úgy látja, ö maga most már a virágzó krókusz, aminek a hagymáját anno eldugta a sötét földbe. Kivirágzott és tündökölni kezd, és valahogy ez a HIT számára.
A Ji King-ben is van egy ilyen jel, amit pontosan ezzel a példázattal magyaráznak: kell a hit, a bizonyosság, hogy az elvetett magból csodaszép virág, vagy tápláló búza nö. De ha elvetjük, azt is tudnunk kell, hogy a fejlödés minden szakasza, még az is, ami láthatatlan, és úgy tünik, nem történik semmi, elengedhetetlen része a fejlödésnek, a megtestesült, tökéletes búza megtett útjának a föld alól egészen addig, mikor kecsesen hajlong a nyári szélben.
