 |
 |
Egyébként is imádom a spanyol filmeket, de ez a mai most nagyon megérintett. Van már vagy hat éve, hogy megkaptam a filmet, és még csak most néztem meg.
Ahogy a Szex és Luciában a halak, a tengerfü mutatta a lelket, itt az avar, a fák, a száradt falevelek és egy szarvas.
“A Csillogás három szereplője (Nádas Péter író, Dobronay László tévés rendező-operatőr és Gesztelyi Nagy Judit fuvolaművész) eltérő személyiségű emberek, ebből adódóan elbeszélésmódjuk, halálközeli-történeteik is különböznek. Annyi azonban biztos, hogy mindhárman magával ragadó, karakteres riportalanyok, elbeszéléseik érdekesen egészítik ki egymást. Az eltérő megközelítésmódok ellenére, történeteikben sok az átfedés. A legfontosabb hasonlóság az, hogy meglepő módon mindhárman arról számolnak be, semmi félelmetes vagy rossz nem volt “odaát”, sőt életük legcsodálatosabb tapasztalatának tartják.” (forrás: www.napvilag.net)
Korán keltem, és ezzel a filmmel indítottam. Szerintem én még ennyire szuggesztív filmet, úgy, hogy mindösszesen három ember - két férfi és egy nő - beszél egy fekete háttér előtt, még nem láttam. A téma, a “dramaturgia”, egyszóval minden, mesteri.
Mindenkinek nagyon-nagyon ajánlom ezt a filmet. Rövid, feszes, nagyon éles, nagyon profi, és az író-rendezőnek kb. olyan éles szeme és lelke lehet, mint egy sasnak. Kiváló!
Kevés olyan filmjelenetet tudok, amitől évek múlva sem tudok lelkileg elszakadni, lecsatlakozni róla. Ez itt egy ilyen. Ismerni kell hozzá az egész sztorit, de azt hiszem, elég ennyi is, hogy a hangulat átjöjjön. Benne az az édes ismeretlen, a biztos beteljesedés előtti megpezsegtető várakozás. Egyensúlyozás az önmegtartóztatás és a teljes megadás között. A másik határainak kitapintható feszegetése, miközben saját magunkat kémleljük, egyszerre bentről és kintről. A small talk alatt meghúzódó, duruzsoló közeledés, a metakommunikáció semmihez sem hasonlítható bája és izgalma. Az érzékek, kihegyezve. You’re gonna really miss than plane. - I know…
Nagyon rossz passzban voltam este, és áldom az eszemet, hogy mégis elindultunk, és megnéztük 3D-ben az Avatar-t. Emberek, mindenkinek kötelezö. Maga a csodavilág, mélységes sugallatokkal, akinek van füle rá, meghallja. Nem lehet róla mit írni: látni kell.
Na és ha már filmek, ezt is megnéztük. Csöpögős, vegytiszta romantika, szintén nagy durranás nélkül. Nem is tudom, kit kavarhat fel ez a film, engem biztos nem. Régebben nagyon meg akartam venni a film alapjául szolgáló regényt, de ez most már törölve a listáról. Hol vannak a jó filmek mostanában? Mindenesetre még hátra van az Invictus, Eastwood új filmje, valamint a 500 days of summer - meglátjuk.
Azt hittem, valami jó film lesz tanulsággal, de nagyon kongó Michelle Pfeiffer új filmje. Mikor vége lett, azt hittem, na most kezd bebonyolódni a történet. Semmi nem jött át nekem, csak egy tucattörténet a régi idökböl.
Lecsengetésképp újranéztem a számomra év moziját (Jani, nagyon köszi, hogy anno ajánlottad!), és az élmény változatlan. Az utolsó húsz percet az izgulástól bekönnyezve néztem végig, hogy aztán miután a chai wallah megtalálja Latikát, és együtt táncolnak a pályaudvaron, akkor már richtig sírjak:)
És ha lenne egy osztályom, akkor tuti, hogy rá beszélném őket, hogy valami iskolai akármire betanuljuk azt a táncot, és közösen eltáncoljuk:)
Végre láttam megint egy hiperszuper filmet! A Philipp Stölzl rendezte film az 1930-as évekbe visz, az Eiger, az “Alpok utolsó problémája” tövéhez.
A film a két bajor hegymászó, Toni Kurz és Andi Hinterstoisser csúcstámadását mutatja be. Fantasztikus az egész film, a miliö egészen professzionális (bútorok, ruhák stb.), az pedig külön ínyencség, hogy az ember azt láthatja, hogy majd’ nyolcvan évvel ezelött milyen felszereléssel vágtak neki egy falnak, ami a mai napig is egy rettegett helye minden mászónak.
Régebben olvastam egy regényt is, Robert Olsen: A szörny címmel, ami szintén az Eiger-rel foglalkozik, és mind a könyv, mind pedig ez a német film hatalmas élmény.
Én is támadtam csúcsokat (szerencsére én fel és le is érkeztem, persze nem ilyen méretekben, csak a Magas-Tátrában), és mindig is habzsolva olvastam hegymászós könyveket, és elkápráztat az egész akció fizikai és filozófiai töltete.
”Mordwand” - vagyis halálfal. Németül így gúnyolják az Eiger északi falát. A csúcsnak létezik egy irodalmi elvevezése is - ez pedig így hangzik: a szörny. Ez az egyik legszebb északi fal az Alpokban, az 1800 méter magas masszívum mágnesként vonzza a hegymászókat. Az Eiger Nordwand (északi fal) első megmászása komoly emberáldozatokat követelt. Az 1930-as években - az Alpok hőskorában - az alpinisták közt versengés folyt azért, hogy kinek sikerül elsőként megmászni. ” (forrás: extrem.hu)
Íme a trailer: Klikk!
Tegnap volt az AIDS világnapja, ígyhát Themenabend volt az ORF2-n. Bambultam a müsorokat este, mikor is egy riportfilmet mutattak be egy amerikai házaspárról.
A férfi titokban rendszeresen csalta feleségét más férfiakkal, AIDS-es lett, és megfertözte a feleségét is. A film azt mutatta be, hogyan ápolja a nö a férfit, aki már a halála elötti utolsó idökben járt. Néztem a férfit, kifejezetten jóképü pasi volt. VOLT, mert most már üresd tekintetü, önmagát alig ellátni tudó roncs volt. A felesége áldozatos munkával ápolta. Az egész család megtekintette a férfi majdani sírhelyét is, a két fiúgyerekükkel is nagy harmóniában éltek.
Volt egy jelenet, amiben a nö a kertjébe ültetett el krókuszhagymákat és arról beszélt, milyen érdekes, hogy valamit eltemet a föld alá, és egyszercsak a láthatatlanságból felbukkan egy csodaszép virág.
Telt-múlt az idö, aztán egy reggel a férfi meghalt, megvolt a temetés.
Ahogy néztem, lejött hozzám a tv elé A. is, és beszélni kezdtünk az esetröl. Adott egy nö, akit megcsalnak, ráadásul nem egy másik növel, hanem egy férfival. Konfrontálódnia kell azzal, hogy a férje homoszexuális lett, és konfrontálódnia kell azzal, hogy öt is megfertözte, és halálra ítélte a férje a saját felelötlenségével. És mindezek után ÁPOLJA, minöségileg ápolja, lelkileg támogatja az életböl kivonuló férfit, a gyerekei apját.
Hát iszonyatosan felkavaró érzéseim támadtak, és csodálni kezdtem a nöt, hogy erre képes. Én nem tudom, hogy reagálnék egy ilyen esetre, de nagyon elgondolkodtató, micsoda nagylelkünek kell lennie az embernek ahhoz, hogy ezt véghez tudja vinni.
A nö elmondta, hogy a megbocsátás szakasza folyamatosan zajlik, és nagyon értelmesen beszélt, de bennem forrt a düh. Forrt a düh, mikor azt láttam, ahogy a férfi mondja neki: el sem tudod képzelni, mennyire szeretlek stb. Én nem tudom, mennyire tudnék egy ilyen megnyilvánulást elfogadni, befogadni, ELHINNI. Mert bassza meg ez a férfi, most ápolom, én, a megcsalt feleség, aki magam is halálra vagyok ítélve, ráadásul úgy, hogy azt kell végignéznem, csinálnom, ami majdan egyszer, ki tudja, mikor rám is vár.
Azóta sem megy ki a történet a fejemböl. A temetés után még volt egy interjú a növel. Feltette a kérdést: vajon azért csináltam ezt az egészet végig, mert SZERETTEM, vagy mert ENNYIRE HÜLYE voltam. Arra jutott, hogy szeretetböl. De az elmúlt tíz évben, mikor csak a férje ápolásával foglalkozott, minden hobbiját elhagyta, megszünt létezni, elmaradtak a személyes örömszerzö akciói, a barátai elmaradtak mellöle, és most itt maradt, feje fölött a bármikor bedurvuló betegséggel, és újra fel kell építenie magát, hittel, akarattal, erövel.
“A gyermek újra megszületik” - ez volt az elsö mondata a naplójában a temetés után. Vett magának új autót, sportolni kezdett, újra zongorázik, és hisz benne, hogy megéri, hogy a fiai megnösülnek és unokái lesznek. És úgy látja, ö maga most már a virágzó krókusz, aminek a hagymáját anno eldugta a sötét földbe. Kivirágzott és tündökölni kezd, és valahogy ez a HIT számára.
A Ji King-ben is van egy ilyen jel, amit pontosan ezzel a példázattal magyaráznak: kell a hit, a bizonyosság, hogy az elvetett magból csodaszép virág, vagy tápláló búza nö. De ha elvetjük, azt is tudnunk kell, hogy a fejlödés minden szakasza, még az is, ami láthatatlan, és úgy tünik, nem történik semmi, elengedhetetlen része a fejlödésnek, a megtestesült, tökéletes búza megtett útjának a föld alól egészen addig, mikor kecsesen hajlong a nyári szélben.