Nagy nap volt a tegnapi, látogatást tettünk a klinikán, ahol szülni fogok. Nagyon kellemes meglepetés volt. A szülésznőm szuper szimpatikus. Egy ötvenes, kedves, egyszerű, keresetlen nő, mindenféle manír, okoskodás és tudálékosság nélkül. Pont ilyen szülésznőre vágytam! A szülőszoba is tök jó, kicsi, kuckós szobák, teljesen tiptop, A. végig ott lehet majd, akár filmet is nézhetünk laptopról vajúdás közben (???!!:))) ), el is kezdtem gondolkodni, hogy melyik az a film, amit lenne kedvem megnézni, főleg egy ilyen szituban:) A. szerint azok a filmek jöhetnek szóba, amiket ezer éve ígérgetek neki, hogy megnézem vele, pl.: Gran Torino, Blindness, Inception, Barry Lindon …:)

Az egész találkozó nagyon jól sikerült és mégközelebb ért hozzánk a tény, hogy basszus előbb-utóbb ott találjuk magunkat. Amitől kicsit megrettentem, az az, hogy itt tényleg szó szerint rooming-in  van, tehát a szülés után, ha minden oké, akkor másfél óra megfigyelés, aztán ki a szobába, és onnantól a bébi éjjel-nappal velem lesz. Mindezt egy négy ágyas szobában, ahol akkor legrosszabb esetben 4 anyuka 4 gyerekkel… na mindegy, utána úgyis jövünk haza:)

Amitől igazán félek, az a lelki része. Tegnap is, ahogy várakoztunk a szülőszoba előtt, épp megszületett egy kisbaba és hallottuk, ahogy sírt. Na nekem ennyi elég is volt, onnantól kezdve kb. fél percenként tudtam volna elsírni magamat és ez így is maradt. Már kiskorom óta mindig is felkavart a szülés/születés topic. Kérdeztem is a szülésznőt, mi lesz, ha végig sírni fogok?:)

Aztán sokat beszélgettünk a részletekről, elbúcsúztunk és irány az IKEA, bevásárlás. Az IKEA lépcsőjén egymáshoz bújtunk és mindketten éreztük, hogy úristen, ez nem semmi, teljesen ki voltunk lelkileg merülve, annyira felkavaró volt ez a találkozó.

Aztán az IKEA-ban megvettük a kis puttó ágyát, ágyneműt, takarót, törölközőket, lepedőt, hálózsákot, előkét, és most már áll a kiságy a hálóban, benne a takarója, és az ágyneműhuzat pont olyan, mint a Morcheeba: Enjoy the ride c. klipjének képi világa, tehát semmi maci, micimackó, füles, mozdony!:)

Kezdek nem normális lenni, másnap, azaz ma, reggel csak úgy pattantam ki az ágyból, pedig vasárnap van, gyorsan kivasaltam a morcheeba-ágyneműt, felhúztam és csak ott ültem az ágy szélén és bámultam a berendezett kiságyat és egyszerűen fel nem foghatom, hogy a hasamból egy mini puttó kerül majd oda.

Tegnap éjjel sem tudtam elaludni sokáig. Minden gondolatom újra a klinikán járt, újraéltem a hallottakat illetve próbáltam elképzelni, milyen lesz ott élesben. Emiatt durván pörgött az agyam. A szülésznő azt mondta, így van ez a szülés után is, nem lehet pihenni, mert az agy a nagy élményt újra és újra megéli. Hát gondolom. 

Most, kb. 2-3 napja kezdtem el érezni, hogy elnehezülök. Nehéz bebkvzni az irodába, viszont még mindig dolgozni szeretnék (az utolsó pillanatig), mert elképzelni sem tudom, hogy itthon tengjek-lengjek. A szobakialakítást pedig úgyis abban a négy-öt napban csináljuk, mikor itt van A.. Szóval elnehezülés. Tegnap volt egy olyan napom, hogy megint, újfent ráocsúdtam, hogy jé, mekkora hasam van nekem? És tényleg. Most megint valahogy más a formája, a kiterjedése.

Ma délután megyünk az első terminre a szülésznővel. Kiváncsi leszek, hogy milyen. Az ismerős, aki ajánlotta, két opciót is megadott. Az első egy 30-35 év körüli nagyon határozott nő, és a második, akit végülis választottam egy 50 körüli, sokat látott, kedélyes bába. Ösztönösen azt éreztem, hogy nekem az utóbbi lenne jó, már csak azért is, mert kicsit olyan anyukastílust képzelek el. Ma délután kiderül és végre látni fogom a kórházat. Eléggé izgulok:)

Szokatlanul korán keltem ma, pedig egy ideje reggelente nagyon nehéz a kelés. A korai kelés szerintem az álomnak köszönhető. A nagymamámmal beszélgettem, aki jövendőmondó volt. Azt mondta, “anyukád kísér még”, aminek nagyon örültem, de jósolt utána más dolgokat is, de a lényeg, hogy azt mondta nekem, hogy a gyerekem április 12-én fog megszületni és, hogy semmilyen fájdalmam nem lesz. Szóval 2012.04.12. Kiváncsi vagyok:)

Annyi van, hogy volt egy beszélgetésünk A.-val, ahol őszintén elmondtam, hogy elegem van ebből, abból, amabból. Azt mondja, neki csak az a célja, hogy együtt jól legyünk, jó kis család legyünk, stb. Bízzunk benne.

Tegnap reggel havat lapátoltunk a ház előtt, illetve csak A., ma pedig tiszta tavasz, végre. Durván közeleg az idő, kb. 6 hét, és akár meg is szülhetek.

Just another love story címmel néztünk tegnap este egy dán filmet. Nincs mese, a dánok megint nagyon jót alkottak, igazi különleges szerelmi szálas krimi, nagyon jó mondatokkal. Volt pár pillanat, amikor azt hittem, hogy kicsit ilyen dánosra vett Talk to her film lesz, de nem.

(A gyermek végigrugdosta a filmet..:) )

Ma vettem a gyermeknek újszülött pelenkát, nedves törlőkendőt, előkéket, fürdőkádba szivacsbetétet, kis sapkákat és kis kesztyűcskéket, Bübchen hintőport, magamnak a kórházba egy hálóinget, eldobható bugyit és tenaladyt (azt írják, ezt kell vinni…:S). Kezd egyre izgibb lenni.

Eredetileg kiskádat akartam venni a drágámnak, de csak ocsmányságok voltak, ráadásul gnóm dinókkal vagy disney-figurákkal felmatricázva, szóval no comment, a legjobb lesz nekünk az ikeás kiskád. És még mindig mennyi minden kell!

Az a legcukibb, legédesebb, leginkább boldogító, nagyon elbűvölő, mikor a kis bébikém egészen lenn, kb. a hasam legvégén egyszercsak elkezd csiklandozni:) Nem tudom, ezt a kicsi kezével teszi-e vagy hogyan, de teljesen elolvadok ilyenkor tőle:)

Hát nagyon magam alatt vagyok. Összevesztem A.-val. Kb. egy hete nagyon hülyeségeket álmodom. Gondolom azért is, mert úgy alszom el, hogy megy a tévé és a sok baromság megy az elmémbe. Azért megy a tévé, mert nem akarok elalvás előtt magamba mélyedni, inkább fél füllel a tévét figyelem…

Tanácstalan vagyok az anyósommal kapcsolatban is, mert rettenetesen zavar a politikai elvakultsága, és hogy csak erről szól az élete, de hogyan hozzam a tudtára? Megbolondulok, hogy a facebookon is csak a politikai linkjeit látom, plusz azt, hogy mocskolódik.

Aztán itt van az egész családom is. Pl. milyen érdekes, hogy az anyósom engem sosem kérdez meg, hogy hogyan vagyok (nem hív fel, nem találkozunk, pedig itt lakunk egymástól 10 percre), hanem mindig a fiától kérdez rólam, áttételesen. Ha nem jönne gyerek, teljesen leszarnám az egészet, de így meg teljesen elszomorít, hogy neki nem lesz majd olyan környezete és családja, mint amilyen nekem volt. Nem hogy nagy családja nem lesz, de még az apja és az anyja se tudnak együtt élni, egy országban, egy lakásban.

Szóval szomorú vagyok. Gondolom ezért is van, hogy már egy hete nem tudok kijönni a náthából, semminek nem érzem az ízét, illatát, nem vagyok képes levinni a szemetet, stb. Ma reggel arra is gondoltam, h. talán érzem megint azt, hogy lassan itt lesz március 1., mikor anya meghalt (tavaly is pont ilyenkor voltam tök rossz passzban).

Aztán ha már anya, nagyon sok mindent úgy látok, hogy teljesen úgy történik velem és A.-val, mint anyámékkal és az nagyon gáz.

Úgy néz ki, hogy szerencsésen rendeződni látszik a lakáskérdés, azaz még min. egy évig tudom ezt a lakást bérelni, aminek most nagyon örülök. Kisebb változtatások kellenek (pl. az egyébként vadiúj ülőgarnitúra használhatatlan, mert műbőr és lecsúszom róla, hideg és kibaszott kényelmetlen, valamint az asztalt és a székeket se szeretem), de ezeket megoldom.

Lassan el kell kezdeni kitalálni, hova kerüljön a kiságy, plusz kellene egy komód is, a gyerek ruháinak.

Sosem szeretnék odáig süllyedni, hogy a gyerekemet törpének, cicának, kiscicának, bogyónak, “a mi kis hercegünknek” merjem szólítani. Olyannyira elnyomó szülő leszek, hogy azt sem fogom engedni, hogy bármelyik nagyszülője valami idióta módon becézze a keresztneve alapján.