Ma 99,99 %-ban abszolváltam a karácsonyi bevásárlást. Nézelödtem üzletekben, és hát, hiú nöi lelkem vinnyogott rendesen, mert annyi, de annyi minden szép holmit tudnék venni (lepusztult) magamnak, hogy csak na, de hát még mindig nincs állásom, így aztán keresetem sem, úgyhogy a nöcis öltözködés felejtös.

Anya meg nyügös volt, mert a karácsonyi takarításon, sütésen-fözésen görcsöl, mert, hogy szegénynek alig van ereje, és hogyan lesz minden megcsinálva stb. Én is nyügös voltam a több órás caplatás után, karomban izomláz a több kilónyi fürdösótól, úgyhogy nem volt egy emelkedett csevegés a mai esti telefonálás.

Lesz, ahogy lesz. Valamikor csak lesz munkám, csak lesz pénzem és pár év után újra felöltözhetek. Addig még ajánlott lenni lefogyni is. (Hajh, régi szép idök, amikor csak úgy vettem a ruhákat, fehérnemüket magamnak…)

Azt azért nem bírtam ki, hogy ne vegyek egy fülbevalót magamnak (ára: 1.- azaz egy euró). Egyébként mindenki vásárol, és az ötven eurós fürdököpenyeket gondolkodás nélkül vágják be a kosárba. “Vapppééssszarásig” - ahogy Annácska mondaná.

This entry was posted on Freitag, Dezember 18th, 2009 at 21:07 and is filed under Anya, E/1. személy, Emberek.